Szigeti helyi csávóból lett a profi kerékpársport örök szökevénye és majdnem sárga trikósa. A fura grimaszairól híressé vált Thomas Voeckler 17 éves pályafutását mutatjuk be.

Thomas Voeckler 1979-ben született Schiltigheimben, Franciaország észak-keleti csücskében, azonban orvos szülei hét éves korában úgy döntöttek, hogy az ország egyik tengeren túli területére, a dél-amerikai partoktól is ötszáz kilométerre található Martinique-ra költöznek. A kellemes környezetben apja gondtalanul hódolhatott hajózási hobbijának. A család többször is átszelte az Atlanti-óceánt.

Vissza a l’Hexagone-ba

Voeckler a szigeten szeretett bele a kerékpározásba, 12 évesen csatlakozott is egy helyi klubhoz, de a körülmények nem voltak ideálisak a sportolói karrierhez. Ti-Blanc (franciául petit blanc, vagyis kicsi fehér. A helyiek adták ezt a becenevet neki) 17 évesen visszaköltözött Franciaország európai részébe, a hatszögbe, hogy továbbtanulhasson. Ekkor kezdődött meg közös munkája azzal a Jean-René Bernaudeau-vel, akivel pályafutása lezártáig együtt dolgoztak.

Voeckler mivel későn került bele a profi kerékpársport körforgásába, a kezdetek kezdetén nem tűnt őstehetségnek. Második lett viszont az U23-as Párizs-Roubaix-n (a harmadik nem más volt, mint Tom Boonen), így szerencséjére maradt Bernaudeau-vel. A csapat gyorsan fejlődött: 2000-ben másodosztályú rangra lépett, így Voeckler 21 évesen vált profivá csapattársával, a szintén közönség kedvenc Sylvain Chavanellel egyetemben.

A Bonjour névre keresztelt csapat 2001-ben meghívást is kapott a Giro d’Italiára, ahol Voecklert is elindították. A kicsi francia amatőrként sok versenyt nyert, ekkor viszont azzal is gondjai voltak, hogy lépést tartson a mezőnnyel. Az első áttörésre 2003-ig kellett várni. Csapata első osztályba lépett, Voeckler pedig megnyert egy kisebb francia versenyt, majd két szakaszgyőzelemmel a Luxemburgi Körverseny összetettjében is diadalmaskodott. Ebben az évben már természetesen a Tour de France-on is alanyi jogon indultak, Voeckler egy szökés során hetedik helyet szerzett.

A kicsi francia küzdelme az amerikai ellen

Thomas Voeckler a 2004-es Tour de France-on vált francia szupersztárrá. Az ötödik szakaszon többek között Stuart O’Grady-vel és Sandy Casarral szökött. Bár a szakaszt O’Grady nyerte, de együtt több, mint 12 percet vertek a főmezőnyre, így a francia óriási előnyre tett szert Lance Armstronggal szemben.

Armstrongék a hetek során folyamatosan faragtak a hátrányból, de Voeckler mindenki meglepetésére nem hagyta magát és tíz napon keresztül menetelt a sárga trikóban. Az egyik legemlékezetesebb nap a 13. szakasz volt, amikor a Plateau de Beille-re ment a mezőny. Armstrong megnyerte a szakaszt a fiatal Ivan Bassoval a nyakán, Voeckler pedig további egy napra megőrizte a trikót, de már csak 22 másodperc előnye maradt. A következő napon természetesen elveszítette a maillot jaune-t és végül a 18. helyen zárt az összetettben.

A szökevény specialista

Voeckler azonban egycsapásra szupersztár lett Franciaországban, hiszen rögtön potenciális Tour de France győztest láttak benne. Voeckler viszont továbbra is inkább a szívével ment. Egyáltalán nem tekert tökéletes stílusban, a nyelvét nyújtogató, fura grimaszokat vágó versenyzőre óriási nyomás nehezedett a következő években.

A közönség újabb sikereket várt tőle, ráadásul a mezőnyben sem szerették.

“Tízből kilenc ember utált engem”

– mondta Voeckler egy 2012-es TV interjúban. “A 2004-es sikerem után sokan féltékenyek lettek rám. Valószínűleg azért, mert olyan óriási médiafigyelmet kaptam, amit a valós eredményeim alapján nem érdemeltem volna meg.

Az eredmények nem is jöttek egy darabig. Nyert egy szakaszt 2005-ben a Dunkerkue-i Négynaposon, de a Touron nem jött össze neki a siker és az összetettben is csak 124-ik lett. A Cyclingnews-nak adott interjújában így emlékezett vissza arra az időszakra: “Benne volt a fejemben, hogy teljesítenem kell és ez egy kicsit megszállottá tett. Nehéz idők voltak, de egyszer csak azt mondtam magamnak: <<Ugyan már haver, te csak egy kerékpáros vagy. Ez ugyanolyan munka mint bármi más.>>”

A Tour de France-on évekig nem jöttek a sikerek, viszont a stílusa kiteljesedett. Jens Voigthoz hasonlóan arról vált híressé, hogy folyamatosan szökésekkel próbálkozott. Kifejezetten idegesítő versenyzővé vált, akiről sosem lehetett tudni, hogy mikor támad, vagy mikor van éppen krízisben, lévén folyamatosan ugyanolyan – már-már nevetséges – grimaszokat vágott. Voeckler az évek során rendkívül tapasztalt versenyzővé vált.

Amikor elmenésben vagyok, átgondolom, hogy a szökevénytársaim közül kik lehetnek a legjobbak a sprintben, kiknek áll érdekükben, hogy a szökés hazaérjen, kik voltak korábban csapattársak, kik azok, akiknek törleszteni valójuk van egymással szemben egy-egy korábbi incidens miatt. Ilyesmik járnak a fejemben.” – nyilatkozta a Rouleur magazinnak. Voeckler az egészen elképesztő trükköktől sem riadt vissza: “Egyszer úgy csináltam, mintha a csapatvezetőmmel beszélnék a rádión. Azt mondtam: <<Feldühítesz! Jól érzem magam, miért nem támadhatok?>> persze nem is nyomtam meg a rádió gombját.

A hűséges Voeckler

Közel egy tucat kisebb, főként franciaországi versenyeken aratott győzelem után 2009-ben ismét jó évet zárt. Életében először szakaszt nyert a Tour de France-on. A célba már egyedül érkezve ünnepelhetett, ami annak fényében hogy sík szakaszról volt szó, kisebb csodának tekinthető.

A sikert 2010-ben már francia bajnoki trikóban, egy hegyi szakaszon ismételte meg a Francia Körversenyen. Ekkor azonban a csapat főszponzora (Bbox Bouygues Telekom) bejelentette, hogy kiszáll a csapatból, így Voeckler is nehéz helyzetbe került.

Nem, mintha nem nem kapkodtak volna utána a csapatok (12 ajánlatot is kapott), de maradni akart Bernaudeau-ékkal. A Cofidis a korábbinál kétszer magasabb fizetést ajánlott, de a szerződés aláírása előtt az új potenciális főszponzor (Europcar) közölte, hogy megmenti a csapatát, ha ő is marad. Mivel Bernaudeau csapata minden bizonnyal darabokra szakadt volna, Voeckler a maradás mellett döntött.

Újabb 10 nap sárgában

A következő évben élete legjobb idényét futotta. Két szakaszt is nyert a 2011-es Párizs-Nizzán, de természetesen ismét a Tour de France-on alkotott maradandót.

Minden a kilencedik szakasszal kezdődött, ahol szökésben volt, de egy sajtós autó hibázott, és ráhúzta a kormányt a sorra. Voeckler elképesztő mázlival megúszta, de Hoogerland és Felcha (aki egy ideje az Eurosport műsorvezetőjeként dolgozik) durván megsérültek egy útszéli szögesdrót miatt. Habár kicsi volt az esély, hogy felérjenek, Voeckler – talán egy kicsit sportszerűtlenül – tovább ment és bár szökevénytársa, Luis Leon Sanchez nyerte a szakaszt, ő maga 2004 után újra magára ölthette a sárga trikót.

Fotó: Wikimedia Commons

A verseny későbbi győztese Cadel Evans a Cyclingnewsnak adott interjújában így emlékszik vissza az emlékezetes kilencedik szakaszra: “Esős, hektikus rajt volt aznap, amikor egyszer csak jött egy jobbkanyar és hirtelen beszűkült az út. Egy rövid, de meredek emelkedő is következett, azt hiszem egy híd lehetett. Hirtelen elkezdett megnyúlni a sor és George (Hincapie, Evans akkori csapattársa) utolsó erejével felhozott az élmezőnybe. Lenéztem az SRM-emre, hallottam, hogy sikeresen elment egy elmenés, és hogy Voeckler volt az. Osztottam-szoroztam és arra jutottam, hogy aki ilyen tempónál el tudott menni, az megérdemli, hogy nyerjen.”

Voeckler nem vezetett sokkal, csupán szűk két és fél perc előnye volt a verseny későbbi győztese, Cadel Evans előtt, mégis korábbi teljesítményét megismételve tíz napon keresztül tekert sárgában. Ki tudja, ha nem követ el hibát a 19. szakaszon (feleslegesen reagált Alberto Contador támadására), talán még dobogóra is állhatott volna Párizsban, hiszen végül a negyedik helyen zárt.

Az utolsó nagy dobás és a csontdaráló

Egy évvel később futotta utolsó igazán jó évét. A 2011-ben elért Tour de France sikerek nem részegítették meg. Sőt, inkább ráment az egynaposokra. Top 10-ben zárt a Flandriai Körversenyen, az Amstel Gold Race-en és a Liége-Bastogne-Liége-en, valamint a szezon végén a világbajnokságon is. A kiemelt kategóriás De Brabantse Pijl belga egynapost esős körülmények között szökésből nyerte meg.

A Tour de France-on aztán visszatért ahhoz, amihez igazán ért. Agresszív versenyzéssel két szakaszt is nyert és a pöttyös trikót is hazavihette.

A további évei már kevésbé alakultak sikeresen. 2013-ban elesett Amstel Gold Race-en és kulcscsontját törte, amit műteni is kellett. Bár hamar visszatért, és némi bizakodásra adott okot a Dauphinén aratott szakaszgyőzelme és a Route du Sud összetett sikere, a 100. Tour de France-on csak árnyéka volt önmagának, így jobb híján megpróbálta élvezni a versenyt.

2014-ben csapata World Tour státuszba lépett, és rögtön indult is volna a Tour Down Under-ön, de edzés közben újra elesett és eltört az a kulcscsontja, amiből csak alig pár napja vették ki az Amstel Gold után berakott csavarokat és rögzítő elemeket. Voeckler csupán pár hét kihagyás után újra visszatért, de érthető módon nem haladt igazán jól. A Touron is “csak” egy második helyet tudott összeszedni. Aztán augusztusban újra elesett és…újra eltörte a kulcscsontját.

A kicsi francia ezek után sem adta fel, és pályafutása végéig agresszív szellemben versenyzett. 2016-ban győzött utoljára többnaposon: a Tour de Yorkshire-en szakaszt és összetettet is nyert.

Thomas Voeckler visszavonulásával egy hűséges (egész pályafutása során Bernaudeau-vel maradt), régi vágású versenyző akasztja szögre a cipőt. Versenyezni valószínűleg nem volt a legkellemesebb vele, de nézőként kétségtelenül szórakoztató volt, amit csinált. Voecklernek elmondása szerint még nincs konkrét ötlete a továbbiakról, de egyelőre nem tervezi, hogy a kerékpársport közelében marad. Ez 17 évnyi profiskodás és 20 GT start után talán valamelyest érthető is. Hiányozni fog a mezőnyből.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet

14 + négy =