Országosan 70-ről 71 százalékra emelkedett a rendszeresen vagy alkalmanként kerékpárt használók aránya, Budapesten viszont 6 százalékponttal, 57 százalékra nőtt ez az arány az elmúlt két évben – derül ki a Magyar Kerékpáros Klub megbízásából készült online reprezentatív felmérésből.

Hirdetés

A vizsgálatot július-augusztusban a felnőtt lakosság körében 3000 ember bevonásával a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végezte az Aktív Magyarország támogatásával.
Halász Áron, a kerékpárosklub szóvivője elmondta, a megyeszékhelyen élők 70 százaléka, a községekben lakóknak pedig 77 százaléka kerékpározik. Életkor szerinti bontásban a legtöbben a 18-29 éves korosztályból, a legkevesebben pedig a 60 évesnél idősebbek közül kerékpároznak.

A felmérés arra is rámutatott, hogy 2020-ra 30-ról 34 százalékra nőtt azok aránya, akiknek fontos, hogy kijelölt kerékpárúton, kerékpársávban tudjanak közlekedni. Budapesten ez az arány – vélhetően a magas autóforgalom miatt – elérte a 48 százalékot.
Mindezt megerősítette, hogy a válaszadók egy öt pontos skálán a kerékpározást leginkább nehezítő körülményként 3,9-re a nagy autóforgalmat, az autósok agresszív viselkedését, 3,8-ra pedig az autós forgalomtól elkülönített kerékpáros útvonal hiányát értékelték.

A vizsgálatban idén először azt is megkérdezték a válaszadóktól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki szavazók-e, a válaszokból kiderült, hogy a kerékpározás párthovatartozástól független, hiszen előbbieknek 70 százaléka, utóbbiaknak pedig 71 százaléka nyilatkozta, hogy kerékpározik – ismertette Halász Áron.

Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója hozzátette, a téren sem volt különbség kormánypárti és ellenzéki szavazók között, hogy mennyire támogatnák azt, hogy az állam vagy az önkormányzatok a jelenleginél többet költsenek a kerékpáros közlekedési lehetőségek fejlesztésére.

A kormánypárti és ellenzéki válaszadók azt is egyaránt fontosnak találták, hogy az állam vagy az önkormányzatok pénzügyi eszközökkel támogassák a kerékpárral munkába járókat. Ha már anyagiak: a kutatás kimutatta, hogy a két évvel ezelőttihez képest a magyarok jóvel drágább kerékpárokat vásárolnak.

Jönnek végre a bringás Kresz módosítások?

A kutatás rákérdezett az évek óta levegőben lógó, kerékpárosokat és más gengyébb közlekedőket segítő Kresz módosítócsomag lakossági támogatottságára is. Kiderült, hogy a másfél méteres előzési oldaltávolság és a gyalogátkelőhelyek hatékonyabb biztosítását 64%, illetve 77%-os arányban támogatja a lakosság. A kutatás részleteire szervezett sajtóeseményen felszólalt Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is, akitől megkérdeztük, hogy az eredmények tükrében várható-e, hogy a módosítójavaslatok végre jogerőre emelkednek. Révész lapunk kérdésére úgy fogalmazott: „Az Információs és Technológiai Minisztériummal és a Belügyminisztériummal folyamatos egyeztetéseink vannak. Én bízom benne, hogy ez a kutatás előresegíti az ügyet.”

Hány bringást vernek még meg azért, mert a közúton merészel tekerni?

A Kresz módosítócsomagja 2-3 éve lóg a levegőben, legutóbb nyáron egy kerékpárost vert meg egy autóvezető, amiért a kerékpárút helyett a közúton tekert. A módosítócsomag részeként többször is megemlítették a sportkerékpárosok számára a kötelező létesítményhasználat eltörlését.

Hirdetés
VIAMTI
Flowcycle szerzővel jelennek meg azok a tartalmaink, amelyeket a szerkesztőség közösen készített.

3 hozzászólás

  1. A legfoloslegesebb szabaly,hogy zebranal tolni kell a bringat.En az allomastol hazaig legalabb 10 zebran megyek at,ha mindnel le es felszallnak( idosebb ferfi) akkor hetente mehetnek csipoprotko beultetesre.

  2. Hol írja elő bármi is konkrétan , hogy a zebrán tolni kell a bicajt ? Melyik jogszabály melyik §-a ?

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet