Nyárzáró sokszázasok

fotó: Nagy János / Strava

Többen érzik a nyár végét és megugrottak az extra hosszú távok a múlt héten. Százas és háromszázas is akadt szép számmal a csoportban! ?

OKKT – Tiszaújváros-Abony

Hirdetés

Mátyás ezúttal Tiszaújvárostól tekert Abonyig az Országos Kerékpáros Körtúra útvonalán. A táv 191 kilométer volt viszonylag sík terepen, de annál több izgalommal. Akadt a túra során állatsimogatás, csónakos bringaszállítás és fürdés is. Persze a szénhidrátfeltöltés sem maradhatott el a pihenőknél! ?

Balatonkör extrákkal

Minden Balaton Bike Derby teljesítőnek jár a gratuláció! Most István derbyjét tettük ide, de aki ott volt, annak ugyanúgy jár az elismerés. 372 kilométer, 3556 méter szintemelkedéssel önmagában is kihívás, de az idővel harcolva még inkább. Istvánnak ezúttal 19:36 óra alatt sikerült teljesítenie a távot.

Super randonneur menet

János igencsak gyúr erre a címre, és mivel két hazai BRM túrája is kimaradt, így most egy horvát körrel igyekszik behozni a lemaradást. Egy 300-as Karlovac túra pont megfelelt a célnak! ? Természetesen ehhez a távhoz is tartozik 3000 méter feletti szintemelkedés is

Kétcsúcs kör

Ha adott két csúcs, akkor természetes, hogy azokat össze is kell kötni. No meg kikerekíteni, felkerekíteni stb. Addig, míg meg nem lesz belőle egy 339 kilométeres táv. ? Budapesti indulópont és célbaérkezés és sok-sok emelkedő, míg vissza nem érsz. Itthon is lehet háromezer feletti szinteket menni, csak alaposan meg kell tervezni az útvonalat – a Mátra, valamint Dobogókő azonban feltétlenül szerepeljen benne! ?

fotó: Bánfalvi György / Strava

Osszátok meg velünk továbbra is a bringás élményeiteket a Flowcycle Strava csoportjában!

 

Borítófotó: Nagy János

Hirdetés
Online marketinges szakemberként dolgozom és szenvedélyesen szeretem a kerékpározást. Ennek a két területnek az ideális ötvözete számomra a Flowcycle. Itt egy igazán nemes cél érdekében használhatom a szaktudásom arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsíthessük a kerékpározást és a fenntartható életmódot.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet