A Pony bringáknak igazi kultusza volt a 60-as, 70-es években az egykori Jugoszlávia területén és a környező országokban. Ebből a megfizethető, praktikus kerékpárból legalább egy példány megtalálható volt minden háztartásban. Népszerűsége évtizedekig töretlen volt.

Ahogy elmúlt felettük az idő, egyre több ilyen járgány porosodott az azóta szülővé, nagyszülővé vált generáció kamráiban, nyaralókban és garázsokban. A mostani fiatalok pedig felfedezték, hogy a legtöbb esetben, kis munkával ezek a járgányok ma is használhatóvá varázsolhatóak. Elérkezett a Pony bringák retro korszaka. Újra menő lett ezeket az összecsukható, olcsó bringákat használni.
A Ponyk újra felfedezett népszerűségének pedig kifejezetten jót tett egy őrült bringaverseny a Goni Pony. Évek óta megrendezésre kerül, és már néhány éve szponzorként a Red Bull is erősíti a verseny hírnevét.
A fura, de annál viccesebb és nem kevésbé kihívásokkal teli verseny helyszíne Kranjska Gora. A hely síelők számára ismerős lehet, hiszen a téli hónapokban népszerű síparadicsom Szlovéniában. Az útvonal a Vršič hágó felé vezet, ami igazából a hegyikerékpároknak kedvezne. Ez a verseny azonban a nevéhez híven Pony bringákra van kitalálva, így a résztvevők ezekkel a retro bringákkal vágnak neki a több, mint 1600 méter szintemelkedést tartogató távnak.
A résztvevők között vannak ugyan profi sportolók is, de bárki rajthoz állhat a kritériumnak megfelelő Pony bringával. A hangulatot csak fokozza, hogy a résztvevők igyekeznek autentikus öltözetben rajthoz állni, így van, aki a nagyi, vagy a szülők kiselejtezett sportcuccait húzza magára. Így tehát nem csak kihívás lesz őrült, de igazán színes és vidám kavalkád vág neki minden évben az útvonalnak.
A versenyzőket nem lehet mosolygás nélkül szemlélni, fantasztikusan vidám csapat versenyez ezen az eseményen minden év júniusában.