Párizs polgármesteréről, Anne Hidalgóról már akkor is írtunk, amikor még csak esélyesnek látszott, hogy az autóforgalom visszaszorításával megnyerheti a választásokat. Azóta újra elnyerte a választók bizalmát, és most újabb terve miatt került az újságok címlapjára. 2021 elejéig szeretné bevezetni az egész városra vonatkozó 30 km/órás sebességkorlátozást. A párizsiak november végéig online szavazhatnak a kérdésben.
A sebességkorlátozás az összes utat érintené városban, kivéve néhány körgyűrűt és azokat a területeket, ahol már most is él a 30 km/órás korlátozás. Párizsban egyébként ez nem akkora újdonság, mint például Budapesten lenne, ugyanis a francia főváros úthálózatának nagyjából 60%-a már most is 30-as zónába van sorolva.
Budapesten nem lehet bevezetni az 50 km/h-t, mert mindenki a forgalom tempójában halad?
A helyi lakosok szavazataikat online adhatják le november 27-ig. Az eddigi válaszok eléggé megoszlanak: van, aki szerint ez egy szükséges és remek módosítás lenne, mások pedig elfogadhatatlannak tartják a javaslatot.
Számos külföldi és hazai város példája már bizonyította, hogy a sebességkorlátozás beváltja a hozzáfűzött reményeket, biztonságosabbá váltak az utak és békésebbé a városok. A WHO is készített egy tanulmányt ezzel kapcsolatban, és az alapján egy 30 km/órás sebességlimit mellett, baleset esetén 10-ből 9 ember élete megmenthető lenne.
Ugyan Párizs élen jár a kerékpáros barát közlekedési infrastruktúra megteremtésében, Hidalgo a limit bevezetésével a gyalogosforgalom biztonságossá tétele mellett szeretné a kerékpáros közlekedést is tovább fejleszteni.
Vezessék be a KDNK közlekedési rendszert az egész országban… a többit meglátjuk.