Az eredmény azért különleges, mert Barna kiemelt kategóriás viadalon, csapattársait segítve végzett a top 10-ben.

Hirdetés

A Gran Piemonte nagy presztízsű versenynek számít nem csak Olaszországban, de világviszonylatban is. A 20. század eleje óta létező viadalt ezúttal már 102. alkalommal rendezték meg. Ennek megfelelően a Gran Piemonte kiemelt kategóriás verseny, ezen felül már csak a World Tour szint van. Hiába a szezon vége, a sok megszerezhető pont miatt a profi csapatok is komolyan vették a megmérettetést, 6 Prokontinentális és 11 World Tour csapat volt ott a mezőnyben, köztük a Quick-Step Floors-nál vendégeskedő Peák Barnabás is.

A 191 kilométeres verseny kisebb dombokat tartalmazott csak, azonban egész nap eső áztatta a karavánt. A cudar idő ellenére négyen azért csak bevállalták a szökést, de esélyük sem volt hazaérni.

Fotó: Gran Piemonte / Facebook

A győzelem sorsa egy nagyjából 40 főre zsugorodott mezőnyben dőlt el, amit sokáig a Bardiani csapata vezetett fel, míg egy körforgalomban el nem esett éppen elöl tekerő emberük Mirco Maestri.

Peák a bukás miatt keletkezett rövidzárlatot kihasználva ritmust váltott és csapatával átvették a kezdeményezést. Csakhogy Jen Keukeleire (Lotto Soudal) támadott, amit a Peák vezette főmezőny 700 méterrel a cél előttig üldözött. Ekkora Barna még beállt a néhány fős csoport végére, de a hajrában éppen, hogy leszakadva, 2 másodperces hátrányban érkezett meg a 9. helyen. Ezzel az eredménnyel nem kevés, 40 UCI pontot szerzett.

Fotó: Gran Piemonte / Facebook

A hajrát végül a legnagyobb esélyes, Sonny Colbrelli (Bahrain Merida) nyerte Peák csapattársa, Florian Sénéchal előtt.

A 102. Gran Piemonte (1.HC) végeredménye:

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet