Egy magyar kisvállalat tíz esztendeje hozzáfogott karbonvázas fekvőbringát fejleszteni. Lépésről lépésre haladva eljutottak odáig, hogy ma a Pelso Brevet az abszolút élvonalat képviseli.

Infinety hirdetés

Merész ötlet volt autók oldalablak-légterelőinek jövedelmező, de fantáziátlan gyártása közben elvállalni egy szénszálas kerékpárváz tervezésének és előállításának összehasonlíthatatlanul nehezebb feladatát, ráadásul egy a 2000-es évek végén minálunk még jószerivel ismeretlen műfajban, a fekvőkerékpáréban (angol recumbent nevéből magyarítva: reku). Honnan jött ez az egész?

A balatonfűzfői egykori Nitrokémia telephelyén működő több cég egyike a műanyag-feldolgozó Szatuna, résztulajdonosának fia pedig a műanyag-technológiai mérnökként végzett, amúgy pedig triatlonversenyző és bringás Novák Ádám. A számítógépes tervezésben és gyártásban, CNC-vezérlésű gépek programozásában jártas, szakmai gyakorlatát Olaszországban elmélyítő Ádám 2009-ben gondolt egy merészet és nagyot, addig forgatta képernyőn a háromdimenziós rajzot, míg kialakult a Carbonrecumbent első változata, még fronthajtással. Meg is valósították, nem csekély áldozatot és kockázatot vállalva – elég csak arra gondolni, mennyibe kerülhettek az alumíniumtömbök, amelyekből precíziós marógépük kidolgozta a formákat. Kellett némi rábeszélés az egy generációval idősebb cégvezetésnél, de sikerült minden kételyt legyőzni, és a siker a bátorságot jutalmazta.

Először persze ki kellett próbálni a bringát. Kiváló alkalmat adott erre a fekvőbringások klubversenye, országunk legnyugatibb településétől a legkeletibbig, Szentgotthárdról Tiszabecsre – 680 kilométer nonstop, hiszen éppen hosszú távon mutatkozik meg a reku előnye, hogy nem gyötri el az embert. Ádám 27 órás menetidővel teljesítette a hajnaltól másnapig tartó küzdelmet az úttal, a sötétséggel, az álmossággal, és messze elsőként ért célba. Bebizonyította alkotásának klasszisát.

Elkészült az első Carbonrecumbent szériamodell, aztán a kissé módosított újabb verzió, de üzletileg is meg kellett alapozni a projektet – egy rekunak, amelynek ára a karbon országútikéhoz és montikéhoz mérhető, tehát e tekintetben is az elitet képviseli, kis hazánkban elég szűk a piaca, egy-két tucat gyakorlatilag beteríti. Ki kellett lépni a Szatunának marketing-szempontból ismeretlen nagyvilágba. Ennek érdekében több ízben is szerepeltek a németországi Spezi szakkiállításon, és végül is ez hozta el a nemzetközi ismertséget, komoly cégek érdeklődését.

Az amerikai Schlitterrel csaptak egymás markába, amely fekvőbringa-márkaként és extrémversenyek eredményes résztvevőjeként szerzett hírnevet. A cégtulajdonos felesége, Jackie Schlitter például nagyon jól szerepelt Carbonrecumbenttel a Race Across America 5000 kilométeres nonstop versenyen. Ellenfelei megtanulták félni a gépét, mások meg elkezdtek ilyenre vágyni, egyre több kelt el az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. A rekumbens bizonyos szempontból páratlan: annyira profi módon, olyan szépen dolgozták be az anyagát, hogy makulátlanul sima lett a felülete, nem kellett festéssel álcázni kisebb csúnyaságokat, átlátszó fedőlakk csilloghatott rajta. Fontos is ez, hiszen hányan vagyunk, akik szerető örömmel legeltetjük szemünket bringánk részletein, és mutogatjuk őket irigykedő cimboráinknak!

Jót tett a karbonreku hírnevének, hogy több bringát váltogatva ilyet is használt Amanda Coker, aki 139.326 kilométert hajtott egy év alatt.

Azt hiszed sokat tekersz egy év alatt? Érdemes átgondolnod…

Itt volt tehát egy pazar gép, amellyel ötezer kilométert lehet menni fájdalmak nélkül, amely az aerodinamikus testtartásnak köszönhetően szélvészgyors, illetve energia-hatékony, szuper-könnyű, és ráadásul még gyönyörű is. Veszik, elégedettek vele, nem voltak garanciális problémák, strapabírónak bizonyult a szerkezet, némelyik példány már közel jár a százezer kilométerhez, és újszerűen néz ki.

Elérkezett a Kánaán? Hát, majdnem. Az eladott gépeken csak Schlitter Encore matricázás volt, nem látszott, hogy hol és ki tervezte, gyártja a bringát, akárki hihette, hogy egyedül a Schlitter áll mögötte. Ádámék viszont saját maguk szerettek volna érvényesülni. Erre jó alkalmat adott, hogy megvalósult a következő típusuk, a továbbfejlesztett Pelso Brevet – nevének első tagja a Balaton latin neve, a második egy bizonyos fajta bringás teljesítménytúráé. Váza már nem egyenes „botváz”, hanem lendületesen, enyhe S-alakban ível, miáltal optimális az ülésmagasság, a hajtómű pozíciója, a futómű-geometria és a súlyponthelyzet. Mindenféleképpen a bringás testalkatához és személyes preferenciájához állítható kormánya egyedülálló. Azáltal pedig, hogy közben bejött a nagy átfogású tízfokozatú váltó, el lehet hagyni az első átdobót (opcióként azért megmaradt), így letisztultabb a frontdesign. Járulékos előny, hogy lényegesen csökkent a váz gyártásának munkaidő-szükséglete, hatékonyabb a folyamat. És, mint tudjuk, nem elég a csúcstechnika, azt meg is kell mutatni, hogy elismerjék – a szénfekete vázon már piros Pelso Brevet matricázás virít!

Minden esetleges minőségi kétséget eloszlatva az UCI (nemzetközi kerékpáros szervezet) előírásai szerint, az Egyesült Államokban vetették alá terheléstesztnek a vázat. Próbapadon a két tengelynél befogva kellett elviselnie 750 fontnyi (kb. 320 kg) függőleges terhelést az ülésrögzítésnél, maximum 20 milliméteres lehajlással, másodpercenként háromszor, összesen százezerszer. Megemelt, 850 fontos (kb. 360 kg) terheléssel, 46 ezer ciklussal is kiállta a próbát.

Az új modell megjelenésével nagyobb darabszám értékesítésének igényét jelezték a Schlitter felé, de ők visszakoztak, viszont rájuk licitált a rekus piacon hasonlóan jó nevű, szintén amerikai Bachetta. Ez lett a Szatuna új szerződéses partnere, kínálatának csúcsmodelljeként a Pelso Brevettel – de csak a tengerentúl, mert Európára más kereskedőkkel tárgyalnak Ádámék: új weblapjuk megjelenése óta sorban állnak az ígéretes önjelöltek, csak választani kell közülük.

Kinek való egy ilyen bringa? Például annak, aki ambicionálja a sikert olyan teljesítménytúrákon, mint a BRM Magyarországon, vagy a híres Párizs-Brest-Párizs Franciaországban, elindulna bringa- és triatlonversenyeken, ahol engedélyezik reku használatát, vagy egyszerűen csak gyors, fájdalommentes edzésre, túrázásra használná – és természetesen vonzódik a műfajhoz, a különlegességhez és egy világszínvonalú géphez. Ha nonstop jönne haza Pestre Prágából, reggeli előtt körbeszaladná a Fertő-tavat, vagy délelőtt a Balatont, aligha talál jobbat.

Infinety hirdetés




1 hozzászólás

  1. Vinném, ha lenne rá keret 🙂 jónak tűnnek ezek a fekvőbingák, ha jól használják őket. Gondolom nem downhillezni való meg nem belvárosi autók közötti cikázásra, de túragépnek tetszene erősen

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet

14 + három =