Percekkel a 2020-as Giro d’Italia teljes útvonalának bemutatása előtt Peter Sagan bejelentette: ott lesz az Olasz Körverseny rajtjánál. Sagan sohasem indult a Girón, de a Giro se volt még olyan közel Szlovákiában, mint 2020-ban lesz. További részletekkel és az útvonallal hamarosan jelentkezünk.

Hirdetés

Sagan eddig májusban szponzora miatt mindig a Kaliforniai Körversenyen indult, ám a 2020-as budapesti Giro-rajt Szlovákiához való közelsége miatt érthető módon felmerült, hogy a háromszoros világbajnok változtasson a programján. Ez 2020-ban meg is történik, Sagan így fogalmazott a döntéssel kapcsolatban:

„Az elmúlt tíz évben lehetőségem volt részt venni a leghíresebb olasz kerékpárversenyeken, de a Giro d’Italia mindig is hiányzott a sorból. Szerintem nincs olyan kerékpáros, aki ne vágyna arra, hogy egyszer részt vehessen a Corsa Rosán, a világ egyik legszebb és legkeményebb kerékpárversenyén. (…) Azzal, hogy az első három szakaszt Magyarországon rendezik, nagyon közel versenyezhetek majd a szlovák rajongóimhoz, akiknek a szurkolását biztosan érezni lehet majd a pálya szélén.”

Címlapfotó: Giro Hungary 2020

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet