Pedálozás az újszülöttekért

    Lipcsei Szilárd felhívása:

    “Kedves ismerősők és barátok! 

    Munkatársaimmal szeptember 24-25-én letekerünk kb 200 km-t Budapestről Szegedre egy céges rendezvény keretében, de egyben ezzel az úttal támogatni szeretnénk a Szegedi Újszülöttmentő Szolgálat Alapítványt. 

    Számomra azért is fontos ez mert jómagam is koraszülött vagyok, így érintett is ebben a dologban. Anyukám sokáig kórházban volt velem még születésem előtt is. 

    Ezért és ettől függetlenül is a segítségeteket kérném ennek a jó ügynek a támogatásában. 

    Előre is köszönöm! 

    Üdv, Szilárd”

    Néha egy emberi élet csak másodperceken múlik. Odaér a segítség, vagy sem? Mennyire soknak tűnik az idő, míg egy mentőautó megérkezik egy súlyos esethez. És mennyivel nehezebb a várakozás, amikor egy apró élet a tét.

    Képzeld el, hogy egy rokonod, vagy barátod, aki most sikeres és egészséges, egykor hamarabb született  meg  a vártnál és még nem voltak adottak a feltételek ahhoz, hogy elkezdje életét. Lehet, hogy akkor őt is megmentette valaki. Talán épp egy koraszülött mentő csapat, amely a nap 24 órájában készen áll arra, hogy segítsen.

    A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány ezekért a csepp, még életre nem kész babákért van. Szolgálatuk Dél-Magyarország 3 megyéjéből – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád – 25 éve menti az életveszélyben lévő koraszülötteket és szállítja a régió újszülötteket ellátó központjaiba a szegedi Gyermekgyógyászati Klinikára, valamint a kecskeméti és a gyulai Perinatális Intenzív Centrumokba. A mentettek száma megközelíti a 20 ezret.

    Az élet első perceiben, óráiban történt mentés elmaradása e gyermekek életkilátásait és a későbbi évek életminőségét, azaz hogy testileg és szellemileg ép lesz vagy károsodott, döntően meghatározza.

    Az Alapítvány másik fő feladata a Tanácsadó és Továbbképző Központjában végzett egészségnevelő foglalkozások 14 éves korosztálytól kezdve a koraszülés megelőzése témakörben. Az elmúlt másfél évben több, mint ezer diák, védőnők, pedagógusok és iskolapszichológusok vettek részt ezeket az alkalmakon.

    Az állami támogatás a kiadásoknak csak 64%-át fedezi, a hiányzó több mint 30%-ot – elmúlt két évben 30, ill. 31 millió forint – adó 1%-ból és egyéb más adományokból fedezi az Alapítvány.

     

    További információk a jougyekert.hu weboldalon.

     

    Ha tetszett a cikk, itt oszthatod meg másokkal:

    Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

    Please enter your comment!
    Please enter your name here

    *