Rácz Kálmán egy lehetne a sok bringaboltos közül Budapesten, de ő nem állt meg a bringaszerelésnél és az alkatrészek árusításánál: Ride Kálmán nevű bringaboltjába adománykerékpárokat gyűjt, amiket aztán felújít és olyanoknak juttat el, akiknek sokszor a mindennapi túlélést jelenti egy bicikli. Kálmán a tartós bringákért folytatott harcában egyfajta kultúrmissziót is képvisel. Ahogy ő mondja: az élet túl rövid ahhoz, hogy sz@r bringával járj.

Hirdetés

Kálmán elég nehezen megy bele a találkozóba. Telefonon azt mondta, beszélgethetünk, de közben vegyek részt egy adománybringa helyrepofozásában is. Soha rosszabb interjúhelyzetet! Mikor odaérek a boltba, éppen egy táblát szerel biciklialkatrészekből.

Sokszor ellopták már, felesleges újat csináltatni, van itt elég alkatrész hozzá!” – jegyzi meg nevetve.

Van valami terved? – kérdezi tőlem Kálmán, mielőtt belemerülünk a társalgásba

Hol a bringa, amiről beszéltél? – válaszoltam kérdőn. – Én kontárkodok, közben meg tudunk beszélgetni!

Milyen bicikliket szoktak behozni hozzád?

A charity bringák között van töröttvázas darab, de Fulcrum kerekes, fékváltókaros Magellán is. Pontosan ugyanúgy újítom fel ezeket a bringákat, mintha egy fizető ügyfélnek kellene dolgoznom. Amikor nagyon felhalmozódnak az adománybringák, akkor talán egy kicsit kevésbé tisztítom át az alkatrészeket, mert a tárolóterületem véges. Persze, ha kotyognak az agyak, azt nyilván szétszedem.

Állványon a felújításra váró bicikli

Általában a héten egy teljes napot különítek el arra, hogy csak az adománybringákkal foglalkozhassak” – mesél Kálmán miközben egy olyan bringához fogunk hozzá, amit majd egy – a cikk írásának pillanatában – utcán élő srác kap majd, hogy bringás futárnak állhasson. Nem vagyok egy nagy szerelő mágus, de miközben súlyos tíz percek mennek el azzal, hogy a túlbiztosított sárvédő rozsdás, elnyalódott csavarjait leszedjem, rögtön világossá válik, hogy mennyire szívás ez az egész jófejség, ha nincs az embernek komoly szerelési gyakorlata.

„Nem olyan bicikliket hoznak be, amiket könnyű szerelni. Tulajdonképpen 50%-ban ez egy lomtalanítás.

Nagyon fura, mert tényleg vannak olyan dolgok, amiket nem szabad, vagy illik kimondani.”

Elég egyértelmű az üzenet
Nyilván nehéz helyzet, hiszen az emberek jót akarnak azzal, hogy bringát adományoznak neked.

Néha nem könnyű mosolyogva átvenni egy olyan biciklit amiről már messziről látom, hogy annyira gusztustalanul rozsdás és reménytelen, hogy legszívesebben egyből bedobnám a kukába. Viszont rájöttem az idők során, hogy az állapotot egy magánszemély nem biztos, hogy meg tudja határozni, így ezt nem is várhatom el tőlük. Egyébként is, manapság már olyan minimális a roncsbringák száma, hogy ezért felesleges lenne korlátozni az adományozást.

Ezzel a bringával azért sok meló lesz
Igazi szocio-trip lehet ez az egész, ha ennyi furcsa helyzet adódik az adományozásból.

Sokkal több a pozitív élményem azért, szerintem nem is lehetne másként csinálni. De ezek az élmények is nagyban függnek attól, hogy én mennyire vagyok tapasztalt. Ahogy egyre többet tanulok, úgy idővel el tudom kerülni a kellemetlen helyzeteket. Ez az élet maga, hogy tanulnunk kell bizonyos esetekből, aztán fejlődünk.

Ez az adományozás egy nagyon meredek, érzékeny dolog. Nem lehet azt mondani, hogy: csessze meg, hogy képzelted, hogy ezt a szart idehoztad?! – pedig bizonyos esetekben legszívesebben ezt mondanád. Ehelyett megköszönöd és már rakod is fel az oldalra egy köszönőüzenettel. Ezt kötelező megcsinálni, így lehet nyíltan követni, hogy mi lesz egy-egy bringa sorsa. Jelenleg 441 adományozott kerékpárnál tartunk.

Ennek az adományozós, szociális munkás dolognak mindig az a lelke, hogy beleképzeled magad a másik helyzetébe. Ő azzal, hogy nekem valamit átadott, hogy azt majd adjam oda egy rászoruló embernek, megbízott bennem, ami hihetetlen jó érzés. Szóval kötelességem mindenről elszámolni és nyilvántartást vezetni.

Kálmán a bringaboltja és az adománybiciklik menedzselése mellett gerillaakciókat is szervez. A Tandem projekt egy olyan új kezdeményezés, ahol összegyűltek azok az emberek, akik tevékenyen tesznek a bringázásért. „Múltkor például kimentünk a Döbrentei térre, megállítottuk a bringásokat és felmértük a kerékpárjaik állapotát. Ennek két célja van. Egy: a kerékpár az egy jármű és foglalkozzunk úgy vele, mintha műszaki felülvizsgálatra készítenénk fel. A másik célja az, hogy higgadtabbak és toleránsabbak legyenek a bringások – nem az autósokkal szemben, hanem mindenkivel.”

A Tandem projekt egyik alapvető mottója az, hogy mindenki olyan dologgal segítsen, ami egyébként is beletartozik az ő eddigi tevékenységébe. Így a legutóbbi akcióban részt vett a Flowcycle egyik rendszeres szerzője, Árva János is, aki közlekedési tanácsokkal látta el az arra tekerőket.

Szerencsére már az adományozó szervezeteknél is vannak változások, pedig korábban brutál nagy kiégést és túlterheltséget tapasztaltam. Az Igazgyöngy Alapítvány például tartós bérletre adja oda a bringákat a rászorulók részére. Így a kerékpáron, mint eszközön keresztül azok is megtanulják a felelősségérzetet, akik adott esetben nem kaptak erre megfelelő mintát otthon. Mindez azért van, hogy ne áruljunk zsákbamacskát. Te, aki adod az adománybringát, megdolgoztál azért, hogy megvehesd a bringát. Én megdolgoztam a felújításáért. Az elszállító és a szervezet is belerakta a munkát, aztán a sor végén ott van az adományozott, aki meg csak úgy kapja. Fontos, hogy segítsünk, de muszáj egy kis felelősséget is belevinni az egész folyamatba

Az alapítványokkal szemben egyébként nekem az az előnyöm, hogy amikor valakinek adok egy biciklit, tudok időt szánni arra, hogy egy kicsit megismerjem azt, aki kapja majd a kerékpárt. Ez egy borzalmasan fontos része az én adományozási kultúrámnak.

Mi történik a menthetetlen állapotú bringákkal? Kidobod őket?

Dehogyis! Mióta 2016-ban megnyitottam, egyetlen láncot vagy fogaskereket nem dobtam ki. Hosszútávú célom, hogy mindent felhasználjak, ami ide a botba bejön. Pont ezért olyan alkatrészeket is használok, amik tartósabbak az átlagosnál.

Sajátmárkás cserebringa jár a szerelés idejére az ügyfeleknek

Mindig kellenek új célok és ez például egy tök jó érzés, hogy megpróbálok mindent újrahasznosítani. Ezáltal látod azt, hogy a pazarlást és az idő előtti amortizációt hogy lehet megelőzni. Ha tiszta a biciklid, akár ötször annyi ideig is bírhatják az alkatrészek. Fontos, hogy napról-napra jobb munkát adjak ki a kezemből.

Nekem az a célom, hogy az emberek minél ritkábban jöjjenek vissza az üzletembe.

Ezért próbálom ki a bicikliket is. Azzal, hogy a feleslegessé vált alkatrészeket megtartom, kicsit analizálni is tudom őket, ez tulajdonképpen egy tesztüzem. Ezáltal látom és vezetni is tudom, hogy melyik alkatrész mennyi ideig bírta.

Az adománybringák szerelésében van már állandó segítőd?

Jelenleg nincs. Számomra az a meglepő, hogy sokkal több lány érdeklődik, hogy mikor segíthet a szerelésben, mint fiú. Egyébként van pár nagykereskedés is, akik segítenek nekem, hozzájuk már szerencsére nem nagyon kell kilincselnem. Szépséghibás, garanciából visszahozott, de tökéletesen használható alkatrészeket már többször is odaadtak. Pumpákat, gyereküléseket, ilyesmik. Paypalon is szoktak utalgatni akár teljesen ismeretlenek is. Volt, hogy egy külföldi csaj random utalt 100 ezer forintot nekem. Vissza is kérdeztem, hogy biztosan ennyit akart-e utalni, nem írt-e el egy nullát? Egyszer pedig egy behajtócég bringás alkalmazottjai gyűjtöttek nekem egy százast.

Mennyibe kerül egy bringa felújítása?

A munka az nyilván a szabadidőmből megy, az alkatrészeket meg a saját boltomtól vásárlom. Átlagosan bringánként tudom tartani a 3000-4000 forintos költséget. Rengeteg hálafaktor van ebben az egészben, de főleg az adományok kiosztásával nagyon sok meló van.

Azzal van a legtöbb munka, hogy eljusson ahhoz, akihez el kell jutnia?

Így van. Most is itt van egy csomó bicikli, sokszor fogalmam sincs, hogy hová fognak menni. Gyűlnek-gyűlnek, közben a saját melómat is csinálnom kéne, amiből élek, úgyhogy ilyenkor pánikszerűen, otthon ülve gondolkozom és keresgélek, hogy kit tudnék felhívni, akiknél biztosan jó helye lenne a bringáknak. Ez a legnyomasztóbb része az egésznek. Még szerencse, hogy 40 négyzetméterből kell gazdálkodnom, mert így elég hamar rám kerül a nyomás, hogy minél előbb kifocizzam innen ezeket a bringákat. Volt olyan gyerekbicikli, ami több, mint egy évet itt állt. Ez részben azért is van, mert sok gyerekbiciklit kapok, amiket nehezebb elpasszolni.

Sajnos így is előfordult visszaélés. Egyszer egy BMW-s csávó hozott be egy gyerekbiciklit, amit végül Csengersimára kellett eljuttatni, ami a magyar-ukrán határon van keleten. Ehhez már kellettek kapcsolatok, hogy ne szálljanak el a költségek. Én teherbringával elvittem a biciklit Csepelre, ahonnan valaki elszállította egy Nyíregyházán élő kerékpárboltos ismerősömhöz, aki pedig átadta a bringát. Az új tulajtól megkértem, hogy küldjön egy képet a gyerekről és a bicikliről, de nem küldött semmit, megszakadt a kapcsolat. És ez gáz. Innentől kezdve az az ember, aki behozta nekem a biciklit, simán hiheti azt, hogy én eladtam valakinek pénzért.

Ad egyfajta arculatot nekem ez, hogy adománybringákkal foglalkozok, de mindenki tudja, hogy én ezt munkával érem el és nem az van, hogy minden hétfőn ülök itt egész nap egy gyertyaláng felett és azon gondolkozom, hogy de jó lenne, ha ez a világ egy sokkal békésebb és jobb hely lenne. A valóságban az történik, hogy minden nap telefonálok, felhívok gyermekotthonokat, hogy hová lehet elpasszolni a bringákat.

Én olyan ember vagyok, akit, ha kidobnak az ajtón, bemászok az ablakon, ha meg az ablakon is kidobják, akkor bemászik a kulcslyukon. És ezt nem azért csinálom, mint amiért a csávó a Remény rabjaiban, hogy addig írta a leveleket, míg nem kapott könyvet, hanem azért, mert tudom, hogy ezek a szervezetek baromira le vannak terhelve.

Hogyan állapítod meg azt, hogy aki kapja a biciklit, valóban rászoruló-e?

Azok az emberek, akik kérnek, azok általában nagyon szerények, érződik rajtuk az elesettség. Akiben meg van az a nagyon határozott hozzáállás, el tudja magát adni, az az életben is boldogul. Azok az emberek, akik követelőznek, mondják, hogy ő más színű kerékpárt szeretne, az nyilván nem szorul rá ilyen segítségre. Muszáj kicsit megszűrni a jelentkezőket, máskülönben kiállíthatnám az utcára a bicikliket azzal a cetlivel, hogy „ingyen elvihető kerékpárok”.

Korábban a Hajtás Pajtás bicikliboltban dolgoztál. Mindig is terved volt, hogy egyszer saját vállalkozásba fogj?

Igen, nekem ez egy öt éves terv része volt.

Van esetleg más elképzelésed is, amit szívesen csinálnál? Szerinted meddig lehet ezt a missziót vinni?

Nincs B opció, én ezt szeretem csinálni. Hogy hova juthat el ez az egész? Franc tudja! Azt se tudom, hogy a jövőhéten mi lesz 🙂 ! Egyébként nehezen bírom már ezt a pincelégkört, annyira imádom a napsütést. Van egy telkem Tahitótfalun és oda szeretnék építeni egy műhelyt, hogy ne kelljen mindig itt lennem a pincében  Ráadásul ott sokkal jobban rá fogok feküdni a dolgok szelektálására és újrahasznosítására.

Mint régen a parasztemberek: Nyáron lesz az aratás ideje, télen az újrahasznosításé.

Egy interjúban azt mondtad, hogy amit te csinálsz, azt az államnak kellene csinálnia. Te mit tennél, ha te lennél az állam?

Nekem az az alap mottóm, hogy olyan embereknek segítek, akik próbálkoznak, de egyszerűen nem megy nekik, falakba ütköznek. Viszont azzal, hogy kapnak egy biciklit, már minimum 10 rongyot megspórolnak havonta a bérletpénzen. Ezért az első feladatom az lenne, hogy grundolnék magam köré egy csapatot, akik nagyon alaposan felmérnék, hogy hol van szükség kerékpárokra. Talán egy ilyen, célirányos, motivált csapat sokat segítene a helyzeten. Külön akkreditáltatnám a kerékpárszerelést is, mint szakmát és állami gondozásban élő fiatalokat taníttatnék bringaszerelőnek.

Mit tanácsolnál az olvasóknak, hogyan érdemes belevágni az önkénteskedésbe?

Ha tetszik az embereknek ez a fajta segítségnyújtás, tudják magukat beleképzelni abba a helyzetbe, hogy ők is bármikor megtehetik ezt, csak az idejüket kell rászánniuk.


Töredelmesen bevallom, hogy elment egy fél délelőtt a szereléssel, és oké, hogy kellett közben fotózni, figyelni az interjú ívére, de végül egy bringát sem sikerült tökéletesen helyre pofozni. Szóval gyere Kálmánnak segíteni, hétfőnként mindenkit vár a műhelyében!

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet