A sportolókat és a kerékpárosokat is kreatív és egyedi megoldásokra kényszerítette a Covid-19-járvány. Sok érdekes, olykor vicces megoldást láttunk az erkélyen tekeréstől egészen a wc papírtekercsekkel való bringázáson át. Amit most szeretnénk bemutatni nektek, azt Conor Dunne korábbi profi kerékpáros hívta életre, de hihetetlen népszerű lett az egész kontinensen.
Conor egy saját velodromot épített fel az anyósa farmján egy kihasználatlan füves területen. A cél az volt, hogy minél több kilométert tegyen meg egy óra alatt a felépített körpályán.
Mivel a füvön nem tudott volna kellő sebességgel haladni, így kitalálta, hogy kanyarokhoz ásnak egy-egy nyomot a kijelölt terület szélein. Conor saját bevallása szerint, az ásás megerőltetőbb feladat volt, mint a bringázás. Tavaly ilyenkor a Giróra készült, most pedig a saját velodrómját ásta a kertben – fura dolgokat hoz az élet! Az ásás után még finomították a nyomvonalat és feldobták a látványt jó néhány szalmabálával, zászlóval – és el is készült a kerti velodrom!
Na, de lássuk, mit sikerült elérnie Conornak a kihívás alatt! A pálya teljes hossza 60-80 méter volt, amit 12 másodperc alatt tudott megtenni. Az egy órás időszak alatt a sebességrekordja 24,3 km/óra volt és végül 16,3 km-t sikerült megtennie a körpályán. Nem rossz az otthoni körülményekhez képest, de azért messze elmarad Victor Campenaerts csúcstartó rekordjától, aki 55,089 km-t tett meg ugyanennyi idő alatt – normál körülmények között.
Gyorsan elterjedt a kihívás, és sorban születtek az új rekordok az egész kontinensen. Tökéletesítették az ötletet, javítottak a hibákon, jobb pályát építettek és jöttek az új eredmények. Bas Tietema 18,2 km-ig jutott, Niek Kimmann pedig 20,1 km-t tett meg egy óra alatt a saját készítésű velodromukban.
Lehet, hogy ezek az eredmények elsőre nem tűnnek soknak, de a hepehupás fű és a bizonytalan kanyarok mellett, azért ez a kihívás is igen embert próbáló feladat volt még ezeknek a profi sportolóknak is. Reményeink szerint a jövőben már nem kényszerülnek a kerékpárosok hasonló kényszermegoldásokra, de addig is üde és szórakoztató színfoltja volt ez a karantén-időszaknak.