Kerékpáros rekord született a Tisza-tónál idén júliusban, amikor 18 075, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost számlált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) Kiskörei Szakaszmérnöksége – olvasható a mesterséges tavat üzemeltető igazgatóság honlapján.

Hirdetés

A tájékoztatás szerint a korábbi júliusi rekord 2018-ban volt, amikor 13 ezer 768 kerékpáros haladt át a duzzasztóművön. Tavaly júliusban 8944 bringást regisztrált a Kötivizig a Kiskörei vízlépcső üzemi hídján. Idén, az első hét hónapban összesen 32 ezer 658 biciklis hajtott át a vízlépcsőn, ez több mint a teljes éves forgalom 2008 és 2017 között. Ebben az időszakban – az elmúlt években tapasztaltakkal ellentétben – hivatalos kerékpáros versenyt nem szerveztek a tározó körüli töltésen – közölték. Tavaly a teljes éves forgalom 49 ezer 428, 2018-ban pedig 56 ezer 959 volt.

864 tonnányi acélhullám kecses játéka – a Tisza-tavi kerékpáros hidakról részletesen

Az elmúlt években, döntően pályázati forrásból épített, csaknem 70 kilométer hosszú, a tavat körülölelő aszfaltozott kerékpárút 9 kilométeres szakaszát korábban a 33-as főúton kellett megtenni. Ahogy arról korábban írtunk, a Tisza-tavi bringakört júniusban fejezték be Poroszló és Tiszafüred között 4 kerékpáros híd átadásával. Ezzel Magyarország egyik legjobb minőségű, egybefüggő, 70 kilométeres bringaköre alakult ki a tó körül.

9+1 dolog, amiért a Tisza-tó a legjobb (bringás) úti cél idén

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Tényleg jó, talán hatodik éve megyünk minden évben arra. Jó lenne, ha még több ilyen lenne 🙂

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet