Nincs egy éve, hogy először írtunk az Országos Bringapark Programról, mára tényleg több tucat ilyen ingyenesen használható létesítmény épült az országban. Miért tudott ilyen sikeressé válni a Program és hogy szuperálnak a valóságban az új parkok? Ezeknek jártunk utána.

Hirdetés

A Program még 2020-ban indult útjára Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos ötlete nyomán. Az elképzelés magva az volt, hogy a hagyományos játszóterekről kinőtt, jellemzően 10 év fölötti korosztály számára is biztosítsanak olyan szabadtéri szórakozási formát, ami versenyképes a virtuális világgal szemben. A különböző típusú bringaparkok (pumpapályák, BMX pályák, single trailek és triálpályák) nem csak megfelelnek ennek az elképzelésnek, de ha jól tervezik meg őket, arra is alkalmasak, hogy belépőt nyújtsanak a versenysport világába is. Egyáltalán nem elhanyagolható tény az is, hogy az ügyesebb bringások biztonságosabban is fognak közlekedni – márpedig a pumpapályáknál kevés alkalmasabb hely van a koordinációs készségek fejlesztésére.

Annak érdekében, hogy a fenti elképzelésből valóság is legyen, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság pályázatot indított, melynek keretében önkormányzatok, egyesületek és egyéb civil szervezetek úgy építhetnek bringaparkokat, hogy a kivitelezési költség felét átvállalja az állam. A projekt nagy sikert aratott, a 2021. évi kiírásban meghatározott eredeti  300 millió forintos keretösszegre többen pályáztak, mint amennyit reálisan szét lehetett osztani. Végül idén összesen 33 bringapark pályázat kapott pozitív elbírálást a szakmai felügyeletért felelős Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség javaslatai alapján (MAKETUSZ). Mindezek tudatában talán már nem is meglepő, hogy gombamód szaporodnak a bringaparkok, hiszen a pályázóknak 2022 tavaszáig át kell adniuk a létesítményeket. Több tucat bringaparkot már átadtak (a 2020-ban és 2021-ben támogatottak közül is), ezek közül a vácit, a nagymarosit és a tatait néztük meg.

A pályázat szakmai elbírálásánál fontos szempont volt, hogy a létesítmények ne a semmi közepén épüljenek, hanem már egyébként is frekventált helyekre, esetleg kerékpárutak közelébe tervezzék őket. Ezeknek a feltételeknek mindhárom bringapark maximálisan megfelel. A vácit például lehetetlen eltéveszteni, hiszen az EuroVelo 6-os bringaút közvetlen szomszédságában épült, lényegében ezzel találkoznak a bringások először, amikor a városba érkeznek. A teljesen aszfaltozott helyszín alapvetően pumpapálya jellegű, vagyis a súlypontunk változtatgatásával, tekerés nélkül tehetünk rajta egy kört, de ottjártunkkor legalább annyi rolleres is használta a pályát, mint amennyi bringás. Igazi multifunkciós létesítményről van tehát szó, a pálya sajtóközleménye is úgy szól, hogy gördeszkások, rolleresek és görkorcsolyások is használhatják.

A pálya másik különlegessége maga a környezet, hiszen közel van a Duna-part, és a váci korzó, valamint a belváros sincsen messze. Így könnyű összerakni egy egész napos családi programot, de egyúttal a helyi fiatalok is könnyen meg tudják közelíteni a parkot. Persze, felmerülhet a kérdés, hogy mi lesz a durvább árvizekkel, de a tervezés során erre is gondoltak, speciális vízelvezetők óvják a pályát rendkívüli helyzet esetén.

Az EuroVelo 6-oson továbbhaladva, 20 kilométerrel később Nagymaroson is találtunk egy bringaparkot, de egészen másfajtát, mint a váci. Szintén a kerékpárútról lehet elérni, nem sokkal a Beatrix királynő kerékpárút néven futó szakasz előtt, a fás részen. A terület különlegessége, hogy az ártéri erdőt még a rendszerváltás idején ki akarták irtani, hogy megépülhessen a Bős-nagymarosi vízlépcső magyarországi eleme. A beruházás végül nem valósult meg, így szép lassan helyi bringások vették birtokba az erdőt. A kisebb ugratókkal tűzdelt pályát civilek építették és tartották karban, elsősorban arra szolgált, hogy a fiatalok biztonságos környezetben tanulhassák meg a terepkerékpározás alapjait. A pálya java részén látszik is, hogy ebben a szellemben épült, élvezetesek a kanyarok és az ugratók, de ha valamit elkottázunk, akkor sem lehet túl nagyot esni.

Idén szintén az Országos Bringapark Programban némiképp változott ez a helyzet, hiszen 4 millió forintos támogatásból többek között nagyobb akadályokat és ugratókat is ki tudtak alakítani, így már a gyakorlottabbaknak és a felnőtteknek is kifejezetten élvezetes a pálya hátsó része. Gyönyörű a környezet, rengeteg egyedi nyomvonalat lehet választani, szóval abszolút rendben van ez a pálya is.

Kicsit nyugatabbra barangolva az országban Tatán esett le igazán az állunk. Azt tudtuk, hogy ez jelenleg a legnagyobb pumpapálya az országban, de maga a környezet az, ami igazán különlegessé teszi a helyet. Az Öreg-tó közelében, a 2020-as Év Kerékpárútjának választott Által-ér menti kerékpárúttól nem messze, az Építők Parkja egy igazi szabadidős kánaán. Hatalmas játszótér, strandröplabda, foci- és kosárlabdapálya mellé épült a pumpapálya, ami a vácihoz hasonlóan ideális szórakozási helyszín gördeszkásoknak, görkorisoknak és rollereseknek is. A pálya és környéke gyerekzsivajtól volt hangos, szinte nehéz volt sorra kerülni, hogy mi is mehessünk néhány kört a teljesen aszfaltozott pályán. A kialakítás hasonló a vácihoz, tehát a kör szélén lehet egy hagyományosabb, haladósabb, pumpás karikát menni, de háromszög alakban egy belső kört is lehet tenni. Érzetre inkább bringásoknak ajánlanánk, de legalább annyi rolleres volt a pályán, mint amennyi biciklis.

A Program 2021-es kiírásának keretein belül Balassagyarmaton, Békéscsabán, Biatorbágyon, Budapesten Kőbányán és Újbudán is, továbbá Cegléden, Debrecenben, Domaszéken, Dorogon, Gencsapátin, Győrben, Gyulán, Hajdúböszörményben, Hosszúhetényben, Iszkaszentgyörgyön, Karcagon, Kiskunfélegyházán, Komlón, Kozármislenyen, Mátraszentistvánon, Nagymaroson, Nemesvámoson, Pápán, Pécsen, Szekszárdon, Szentgotthárdon, Szurdokpüspökin, Tarjánban, Vácon, Vácrátóton, Velencén, Veszprémben, illetve Zircen épült, illetve épül 2022 tavaszáig bringapark Magyarországon. A hosszú lista még csak a kezdet, ígéretek szerint 2022-ben tovább folytatódik a program, így várhatóan az egész országot lefedik majd az újfajta bringás játszóterek. Miközben kipróbáltunk az elkészültek közül hármat, kicsit nosztalgikus érzésünk támadt. Végre újra gyerekek sportoltak a szabadban, csak az öröm és a szabad levegő miatt, többnyire teljesen spontán összeverődött társaságokat láttunk. A Bringapark program célja tehát teljesült, várjuk a folytatást.

Tématámogatás: Készült az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az aktivmagyarorszag.hu ajánlásával.

Hirdetés
Itt olyan írásokat olvashatsz, amelyek a Flowcycle többi cikkeihez hasonlóan érdekesek és hasznosak, de elkészítésüket egy külső cég támogatta.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet