Súlyos edzésbalesetet szenvedett Fetter Erik

A napokban bombaformát nyújtó Fetter Erik elé edzés közben hajtott ki egy kisbusz, a Kometa-Xstra versenyzője már nem tudta elkerülni az ütközést.

Hirdetés

Az élet a legnagyobb rendező” – írja Facebook oldalán Fetter Erik, aki napokkal ezelőtt a Tour de I’Ainen brillírozott, igazi Grand Tour sztárok között végzett az ötödik helyen az első szakaszon. Ma kórházban fekszik és több, mint valószínű, hogy a szezonjának lőttek. „A kulcscsontom, három csigolyám tört, és bordáim repedtek, illetve felületi sérüléseim vannak.” – fogalmazott Fetter, akit a baleset után műteni kellett.

A húsz éves bringás idén kapott lehetőséget Alberto Contador kontinentális csapatától, egyelőre 2021-re nincs szerződése. Valószínúleg ez most másodlagos, a legfontosabb a mihamarabbi felépülés.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet