A „hol szabad bringázni?” kérdés a Velo Budapest! képzéseinek is klasszikus kérdése, a helyes válaszok aránya azonban azt mutatja, hogy erről is érdemes még beszélni. Szóval, mi a helyzet a buszsávval?

Hirdetés

A tömegközlekedés forgalomtechnikai előnyben részesítésének egyik gyakori eszköze az autóbusz forgalmi sávok kijelölése. Az úttest jobb szélén való kijelölés mellett manapság egyre gyakoribb a középfekvésű elrendezés is, ilyen van például Budapesten a Thököly út egy szakaszán. De vajon szabad használnia ezeket a bringásoknak is?

A helyes válasz: attól függ, hogy tábla (és felfestés) jelzi-e a kerékpározás lehetőségét. Ha egy buszsávnál ilyet látsz:

Akkor ott bizony nem szabályos bringáznod.

Ha viszont a busz piktogramja alatt egy kerékpárt is látsz (valamint, ha nincs lekopva, az útburkolaton lévő bringás felfestés), akkor a KRESZ 54. § (1) pontja értelmében bringázhatsz a buszsávban.

Ez utóbbi egyre inkább terjedőben van, Budapesten és más vidéki nagyvárosban is található belőlük pár (Szegeden pl. a Tisza Lajos krt. egy-egy szakasza). Gyakran azokat az útszakaszokat nyitják meg bringások előtt is, ahol vagy az átlagnál szélesebb a buszsáv, vagy pedig ritkább a buszforgalom. Így a bringások biztonságban, ámde a tömegközlekedőket nem lassítva közlekedhetnek. Ezért tilos például Budapesten a Rákóczi úti buszsávban tekerni.

De hogyan is bringázzunk vagy ne bringázzunk a buszsávokban?

Ahol lehet (buszsáv + kerékpársáv):

  • Bár nem vendégek vagyunk a buszsávban, hanem teljes jogú használói, lassabbak vagyunk az ott szabályosan haladóknál, ezért legyünk figyelmesek másokkal és ahol tudjuk (pl. széles a sáv), lehúzódással engedjük el őket!
  • Ugyanakkor éppen a buszsávban kialakuló nyomvályúk miatt általában érdemes a padkától beljebb húzódva tekerni.
  • Készüljünk fel arra, hogy a buszok mellett a trolik, villamosok, mentők/rendőrök/tűzoltók, taxik és motorok is haladhatnak a buszsávban (sőt, este 8 és reggel 6 között a szemétszállító járművek, aka kukásautók is használhatják). Ne zavarjuk és ne akadályozzuk őket sem!
  • Az átlagosnál gyakrabban nézzünk hátra, hogy képben legyünk a mögöttünk történésekkel, pl. ha egy taxis vagy egy robogós pizzafutár sietne valahová! Esetleg egy csuklós busz érkezik nagyobb sebességgel.
  • Figyeljünk a buszmegállók előtt: ha már nincsenek fel- és leszállók, és/vagy az autóbusz balra indexel, már ne kezdjük meg a busz előzését (természetesen minden esetben csak balról!). Inkább lassítsunk és maradjunk a busz mögött, egy későn megkezdett előzés balesetveszélyes (20km/h-s tempónál egy csuklós busz megelőzése közel 4 másodpercünkbe telik!), s még ha be is fejezzük a manővert, nemsokára úgyis utolér.
  • Ugyanúgy figyeljünk a keresztutcákból érkező járművekre: ők adott esetben buszra számítanak és figyelmetlenségből kihajthatnak elénk!
  • Igyekezzünk szemkontaktust teremteni a járművezetőkkel, hogy tisztában legyünk egymás jelenlétével!
  • Ahol korábbi indulást biztosító, külön BUSZ feliratú jelzőlámpa van (pl. Budapest, Mészáros utca), úgy annak jelzésére bringával is elindulhatsz (sőt, indulj is el és ne tartsd fel a buszsáv többi használóját!).

Ahol nem lehet (csak buszsáv):

  • Ne_kerékpározz_buszsávban. 🙂 Ilyen egyszerű. Válassz alternatív útvonalat egy párhuzamos, kisebb forgalmú út formájában, vagy közlekedj szabályosan, a buszsáv melletti forgalmi sávban.
  • A kerékpárosok számára tiltott buszsávokban nagy sebességgel és gyakran közlekednek buszok – ha ott kóricálsz, sok száz embernek okozol bosszúságot!
  • Ha mégis azon a főútvonalon kell menned, akkor a jobb oldalon kijelölt buszsávtól eggyel beljebb lévő sávban bringázz (míg a középen vezetettnél értelemszerűen a jobbra tartásnak megfelelően a jobb oldali, külső sávban), tarts kellő oldaltávolságot a buszsávtól (azaz: foglald el a sávot, amelyben haladsz), haladásod mutassa, hogy eszedbe sem jutna a buszsávban tekerni!

Apropó, buszok. Ha kerékpársáv is van az úttesten, az nagy valószínűséggel a buszmegállók előtt átmenetileg megszűnik (jó esetben ezt felfestés és elsőbbségadás-kötelező tábla is jelzi előtte), így bringával sávot kell váltanunk (hátranézés + irányjelzés) és elsőbbséget kell adnunk a hátulról érkezőknek. Ezért időben kezdd el a manővert, és akkor is jelezd a sávváltást, ha a bringával fizikailag nem változtatsz irányt! Erre a meg-megszűnő kerékpársávos remek megoldásra jó példa a budapesti Kiskörút és a Thököly út.

[vc_cta h2=”Használd ki, hogy Flowcycle olvasó vagy!” txt_align=”center” add_button=”bottom” btn_title=”Jelentkezem a Velo Budapest! képzéseire!” btn_color=”turquoise” btn_align=”center” css_animation=”appear” btn_link=”url:http%3A%2F%2Fvelobudapest.hu%2Fkurzusok||target:%20_blank|”]A Velo Budapest!-nél megtanítanak biztonságosan kerékpározni nagyvárosi környezetben. Ha a Flowcycle-re hivatkozol, 10% kedvezményt kaphatsz az egyéni és a csoportos képzések árából.

[/vc_cta]

Minden olyan úton továbbá, ahol buszok vagy trolik közlekednek, a megállók buszöbleibe ki-be álló járművekre figyelni kell (pl. Debrecen, Csapó utca): ahogy feljebb írtuk, figyeld a fel- és leszállókat, az ajtók záródását, a busz vagy troli irányjelzőjét és legfőképpen a visszapillantó tükrében folyamatosan igyekezz szemkontaktust teremteni a jármű vezetőjével!

Hirdetés
Bringapedagógus: tanári diplomái mellé Londonban szerzett kerékpáros-oktatói végzettséget, s 20 év budapesti bringás tapasztalatával maga mögött megalapította az ország első, kifejezetten városi kerékpározást oktató vállalkozását a Velo Budapest!-et. Kerékpáros közlekedésbiztonsági előadásokat tart a közlekedési kultúra fejlesztése és a városi kerékpározás népszerűsítése érdekében.

4 hozzászólás

  1. Csak buszsávban megszűnő kerékpársav esetén kell sávot váltani, vagy minden esetben, ahol elfogy alólam a sárga felfestés?

  2. Minden esetben, ahol elfogy, azaz megszűnik a sávod (ergo csak sávváltással tudsz továbbhaladni) pl. https://goo.gl/maps/WioLnAXixSA2. A felfestés gyakran mutatja, hogy elsőbbséget kell adni bringával a besorolás előtt (és ennél a példánál még az autóvezetők számára is jelezték, hogy extrán figyeljenek a besoroló bringásokra).

  3. Minden nap reggel/este a Rákóczi úti buszsávban bringázom sok-sok éve. Soha nem volt még gond csak figyelj, hogy:
    – Nyomjad neki keményen 30-35-el, ott tökörészni nem szabad. Ezzel a tempóval mér nem nagyon zavarsz senkit, a taxik, motorosok úgyis elférnek melletted mivel jó széles a buszsáv.
    – Néha nézz hátra, ha jön a busz, engedd el egy mellékutcánál félrehúzódva. Kb mindig megköszönik a buszvezetők. De ez csak ritkán van, mivel a buszok sem mennek sokkal gyorsabban.
    Rendőrök sem szóltak soha, hogy ott tekerek.

  4. Rendszeresen bringázom a 70-es évek óta.
    Véleményem szerint a közlekedési morál nem is annyira gáz, mint ahogy azt mondják.
    Hosszú évek óta egy két sávos úton járok melóba. Ahol sűrű buszforgalom van. Az autósok, valamint a buszsofőrök 99%-a úgy közlekedik az úton, hogy figyelembe veszik a bringásokat, vigyáznak rájuk.
    Van egy másik útvonal is a meóhelyemre, ahol buszsáv is van.
    Nos, ott a buszsávban totál biztonságban érzem magamat, de ha nem a buszsávban kellene bringáznom, hát rendesen para lenne. Nagyon egyszerű az oka. A buszsáv melletti sáv jobb oldalán közlekedve nem érezném magamat biztonságban, mert ha jobbról egy busz menne el mellettem és balról egy másik akármilyen jármű, akkor mint ahogy feljebb említettem beütne a para. Ergo, minden buszsávban engedélyezném a bringások közlekedését.Kivétel nélkül!
    Ez az autósoknak és a bringásoknak is a legjobb, és legbiztonságosabb megoldás lehetne.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet