Szabadon csak két keréken

fotó: V. Tomi / Strava

Aki rendszeresen bringázik az tudja, hogy mennyire felszabadító érzés a kerékpározás. A Flowcycle Strava csoportjának a tagjai pedig meg is mutatják! ?

Hirdetés

Eger és egy kis Bükk

Tomi Egerből indulva tett egy kibővített, 82 kilométeres kört a bükki részt is érintve. Az aszfaltos kaptatókon hamar összejött a közel 1000 méteres szintkülönbség is. A tempós tekerést mindössze annyi időre szakította meg, míg az erdős részeken lefotózta nekünk az élénkzöldben pompázó fákat.

Egy nagy lépés kis tekeréssel

Nándor ezúttal nem a kerékpáros teljesítménye miatt került be a válogatásba. Ellenben élete egyik nagy döntését hozta meg, amikor sok év után felmondott a munkahelyén. Ezek nagy dolgok egy ember életében és egy bringás ilyenkor nyeregbe pattan, hogy levezesse a feszültséget. Nándor is így tett és így két keréken élte meg a felszabadító szabadság érzését. Ne feledjük, bármi történjék is az életben a kerékpárunkra mindig számíthatunk!

fotó: Kuti Nándor / Strava

I bike Budapest

Az időjárás nem kényeztette ugyan a fővárosi bringásokat Budapest kerékpárosünnepén, de azért szép számmal akadtak, akik részt vettek az idei felvonuláson is. Kinga is így tett és meg is örökítette azt a pillanatot, melyet minden bringás magáénak érez – még az is, aki egy Bubit emelt a magasba. ?

fotó: Kingabringa / Strava

Három az igazság

István a Kab-hegy, Hajag, Kőris- hegy hármasát tekerte le egy komolyabb szembeszéllel nehezítve. A 180 kilométeres útvonalon 2773 szintet is legyőzött István és persze bezsebelte a jól megérdemelt PR-jait is. A maximum sebessége picivel 80 km/óra felett volt, szóval nem mondhatjuk, hogy ellazázta volna ezt az edzésnapot! ?

fotó: Rónaszéki István / Strava

Királynői esőkerülés

Krisztina kimaxolta a tekerést a Siklós és Kozármisleny közötti 56 kilométeres körön. A félelmetes zivatarfelhők elől annyira sikeresen menekült, hogy 3 királynői koronát is bezsebelhetett az edzés végére. Nem mellesleg eszméletlenül látványos viharfelhős fotókat kattintott közben! ?

Borítófotó: V. Tomi

Tekerjetek és fotózzatok ezen a héten is és osszátok meg velünk is a bringás élményeiteket a Flowcycle Strava csoportjában! 🙂

Hirdetés
Online marketinges szakemberként dolgozom és szenvedélyesen szeretem a kerékpározást. Ennek a két területnek az ideális ötvözete számomra a Flowcycle. Itt egy igazán nemes cél érdekében használhatom a szaktudásom arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsíthessük a kerékpározást és a fenntartható életmódot.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet