Hirdetés

A Francia Körverseny szervezői megerősítették, hogy egy eddig országúti versenyen nem látott formulát láthatnak majd a nézők a 17. szakaszon.

Hirdetés

Július 25-én csupán 65 kilométer vár a Tour de France mezőnyére, ami kifejezetten szokatlan az elit országúti kerékpárversenyek világában. A rövid táv érdekessége hogy három magashegyet, az 1645 méter magas Montée de Peyragudes-t, a 1580 méter magas Col de Val Louron-Azet-t és befutóként a 2215 méter magas Col de Portet-t kell megmászniuk majd a versenyzőknek.

Alig több mint 100 kilométeres hegyi szakaszra már több ízben is volt példa az elmúlt években, most azonban nem csak a távot rövidítették meg a szervezők, de egy teljesen új rajtformátumot is kipróbálnak. Összesen öt csoportban fogják indítani a mezőnyt az összetettben elfoglalt helyezéseik alapján. A 10 legjobb versenyzőt a Moto GP-hez hasonló stílusban fogják felállítani a rajtrácsra. A kétszer öt, piramis alakban felálló versenyző élén a sárga trikós lesz. A két alakzat után a 10-20. helyezettek fognak felállni egy sorban, míg a többieket további négy csoportban fogják rajtoltatni.

Érdekesség, hogy egy ilyen radikális húzást csupán egy hónappal a verseny rajtja előtt jelentenek be. Pontosan még a csapatok sem tudják, hogy mire számítsanak, de mivel a legfrissebb hírek szerint a mezőny egésze továbbra is egyszerre fog rajtolni, nagy drámára nem kell számítani, ez inkább a helyszínen lévő nézőknek szól.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet