Az elmúlt években nagyot nőtt azok száma, akik autóról, vagy tömegközlekedésről inkább bringára váltottak. Ehhez hozzájárult persze a világjárvány is, de reméljük a pozitív irány a járvány után is megmarad majd. Ha te is kezdőként vágnál bele a városi bringázásba, akkor van néhány tippünk, mely segítségedre lehet az első időszakban. 

Hirdetés

1. Tervezd meg az útvonalad
Mielőtt útra kelsz, akár munkába mennél, akár csak egyéb ügyintézős tekerésre indulsz, fontos, hogy megtervezd az útvonalad. Érdemes elkerülni a forgalmasabb csomópontokat, kereszteződéseket és bringásbarát alternatív útvonalakat felfedezni a biztonságunk érdekében. Ezek valamennyire lelassíthatnak minket, de a biztonság mindenek felett – főleg, amíg kellő rutint nem szerzünk a bringás közlekedésben. Érdemes ilyenkor azt is figyelembe venni, hogy mennyi idő alatt tudjuk megtenni az adott távolságot és persze az sem baj, ha olyan szakaszokat iktatunk bele az útvonalunkba, melyek látványosabbak (pl. parkok, vízpart mellett stb.). Így élmény marad a közlekedés is.

2. Folyamatos figyelem
Törekednünk kell a legnagyobb biztonságra, de azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogyha mindent betartunk, akkor varázsütésre sérthetetlenné válunk. Folyamatosan figyelnünk kell a környezetünkre, a közlekedés többi szereplőjére, így nagyobb eséllyel kerülhetjük el a baleseteket, sérüléseket. Sajnos nem mindenki számol a bringásokkal a forgalomban kellő figyelemmel, így nekünk kell jobban figyelnünk az autósokra, gyalogosokra. Emellett az úthibák és egyéb veszélyeket is folyamatosan szkennelnünk kell a szemünkkel tekerés közben, hogy ne érhessenek váratlan meglepetések bennünket útközben. Ehhez ismernünk kell a korlátainkat is, ha szükséges, inkább menjünk lassabban, de jobban odafigyelve a környezetünkre.

A leggyakoribb kerékpáros balesetet okozó közlekedési helyzetek

3. Látni és látszani
Mint azt az előzőekben is ismertettük, fontos, hogy messziről is észrevehetőek legyünk a közlekedés többi szereplője számára. Ennek alapjai egy jó világítás, csengő, fényvisszaverő ruházat és prizmák a kerékpáron. Látszódj, jelezz a többieknek főleg kanyarodáskor.

3 apró tipp, amivel biztonságosabbá teheted a bringádat

4. Tedd szórakoztatóvá az utad
Ingázáskor, mindennapos munkába járáskor könnyen megfeledkezünk róla, hogy mennyire szórakoztató dolog is bringázni. Apró kis örömöket csempészve a tekerésbe máris jobb hangulatban tekerhetünk úticélunk felé. Egy kis bunnyhop, vagy járdáról leugratás azonnal mosolyt csal az arcunkra – természetesen csak akkor, ha biztonságos környezetben, senkit nem veszélyeztetve tesszük azt. Ezekkel technikai tudásunk, magabiztosságunk is fejlődni fog. Kis célokat kitűzve saját magunkkal versenyezve a szokásos útvonalunk is szórakoztatóbbá válhat. Erre kiválóak akár a Strava szegmensei is, de egy local legend jelvény is motiváló tud lenni.

5. Tartsd be a KRESZ szabályait
Ez ugyan alapvetés, de sajnos sok kerékpáros még mindig nem tartja be a szabályokat és ezzel veszélyezteti saját maga és mások testi épségét is. Ne kövessük őket a szabályszegésben! Ha pedig nem vagy biztos a szabályokban, akkor mindenképpen frissítsd a tudásod, mielőtt nekivágsz a városi forgalomnak.

6. Élvezd! ?
A legfontosabbat hagytuk a legvégére: élvezd, hogy bringázol. A városi kerékpározás remek módja, hogy megismerd, felfedezd a környezeted, lakóhelyedet. Nem csak neked, de a bolygónknak is jót teszel, ha kerékpárral közlekedsz. Fittebb és boldogabb leszel!

Reméljük, hogy a fenti néhány tipp segítségével a kezdő városi bringások is magabiztosabbá válnak majd. Ha nektek is vannak még számukra hasznos ötleteitek, osszátok meg velünk azokat!

Hirdetés
Online marketinges szakemberként dolgozom és szenvedélyesen szeretem a kerékpározást. Ennek a két területnek az ideális ötvözete számomra a Flowcycle. Itt egy igazán nemes cél érdekében használhatom a szaktudásom arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsíthessük a kerékpározást és a fenntartható életmódot.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet