Nagy ígéretek hangzottak el a kerékpáros turizmus hazai lehetőségeiről szóló konferencián. Az előadássorozat a 0. lépése lehet annak, hogy az ígért összegeket hatékonyan is használjuk fel.
A Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a nemrégiben alakult Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szervezte konferencia egy meghatározó része a kormányzati eredményekről és jövőbeli vállalásokról szólt.

„A 2018. évi költségvetésben 11 milliárd forint áll rendelkezésre a kerékpáros úthálózat fejlesztésére, amely az uniós forrásokkal kiegészülve elérheti a 15-20 milliárd forintot” – mondta Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.
A kormánybiztos hozzátette:
a következő 5-6 évben kerékpárút fejlesztésére 80-100 milliárd forintot fordítanak.
Révész Máriusz szerint Magyarország ideális helyszín kerékpározásra, a kerékpáros turisták száma a jövőben megtöbbszörözhető, ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra és szolgáltatások kialakítása. Hozzátette azt is, hogy ezidáig egyetlen európai uniós ország sem használt fel akkora összeget uniós forrásból kerékpárút építésére, mint Magyarország.

A konferencián a kormányzati álláspontok mellett a civil szférához közelebbi személyek is megszólaltak. Előadást tartott például az EuroVelo igazgatója, Bodor Ádám, aki kiemelte, hogy Magyarország már most sem áll rosszul az európai versenyben, hiszen Hollandia és (36%) Dánia (23%) után itthon (22%) a legmagasabb azok aránya, akik a kerékpárt használják közlekedési célra.
A csavar ott van, hogy míg a többi országnál jellemzően a városok húzzák fel az átlagot, addig Magyarországon vidéken használják nagyobb arányban a kerékpárt. Hozzátette hogy a kerékpározásba az egészségügyi hasznok után számszerűsítve a turisztikai bevételek miatt a legérdemesebb belefektetni.
Az Eurovelo igazgatója beszélt a magyarországi eurovelós kerékpárutakról is. Bodor szerint problémát jelent az útvonalak karbantartása, ugyanis a megrongálódott, ellopott táblák pótlásával a helyi önkormányzatok és a közútkezelő nem foglalkozik kiemelten, így sokszor a civilek egyéni akaraterején múlik az útvonaljelzések megléte.

Külön színfolt volt még Szilasi László előadása. A Gemenc Nagydíj és a Tour de Hongrie kerékpáros körversenyek versenyigazgatója tömören és lényegre törően mutatta be, hogy a nemzeti körversenyek és a profi kerékpáros csapatok hogyan használhatóak fel hatékonyan a helyi szolgáltatók, a hagyományos értelemben vett és kerékpáros turizmus, valamint a profi és az utánpótlás sport fejlesztésére, profitnövelésére. Szilasi szerint az így felhasznált pénzek sokkal hatékonyabban hasznosulnak, mint bármilyen országimázs kampány.
Forrás és akarat tehát úgy látszik van a fejlesztésekre, már csak minél több ilyen konferenciát kell rendezni, hiszen a pénz előteremtése után nagyon fontos, hogy a fejlesztések határozott célok mentén valósuljanak meg. A konkrétumok talán még hiányoztak erről a konferenciáról, de a kezdeményezés és a kormányzati szándék az elmúlt évtizedekben tapasztaltakkal összehasonlítva összehasonlítva üdvözlendő.
Fotók: Pongrátz Anita és Macsuga János
A diaképek Bodor Ádám előadásából származnak.