A Jumbo-Visma 30 éves sztárja váratlanul bejelentette, hogy határozatlan időre visszalép a versenyzéstől. Nyilatkozatában kitért rá, hogy az elmúlt egy évben már nem érezte, hogy ki tudna teljesedni kerékpárosként. Nehezére esett egyszerre megfelelni a csapat és a szponzori elvárásoknak és boldog emberként élni a magánéletében is. Miközben próbált mindenkinek a kedvében járni önmagára jutott a legkevesebb figyelem az év során. Szeretett volna több időt szánni saját céljainak, vágyainak megismerésére, de ezt nem tudta összeegyeztetni profi kerékpáros karrierjével. Versenyek, edzőtáborozás, versenyek követik egymást folyamatosan, így nem maradt ideje végig gondolni, hogy mit is akar valójában, milyen célok vezérlik. Azt érezte, hogy ez nem mehet így tovább, hiszen a jelenlegi felállásban nem leli örömét a kerékpározásban. Emiatt jutott arra az elhatározásra, hogy szünetelteti profi kerékpáros karrierjét.

Hirdetés

Miután döntését megosztotta csapatával, ők is támogatták elhatározásában, így elfogadták Dumoulin döntését.

Azt hiszem sokak nevében elmondhatjuk, hogy Tom Dumoulin hiányozni fog a kerékpársportból és reméljük, hogy rövidesen ismét viszontláthatjuk őt a profik között.

Hirdetés
Online marketinges szakemberként dolgozom és szenvedélyesen szeretem a kerékpározást. Ennek a két területnek az ideális ötvözete számomra a Flowcycle. Itt egy igazán nemes cél érdekében használhatom a szaktudásom arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsíthessük a kerékpározást és a fenntartható életmódot.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet