Sokan választjátok hazai tavainkat célpontként és így a nyár végén ez jól is van így. Aki nem elégszik meg ennyivel, az a gasztronómiai élvezetekbe veti bele magát egy jó tekerés közben.
Érdről a Velencei-tóhoz
Balázs Érdről indulva a Velencei-tó felé vette az irányt, amit természetesen meg is került, majd a tó másik feléről ismét Érdig tekert. Természetesen Biatorbágy és Törökbálint sem maradt ki az így 107 kilométeresre hízott távból.
Kelni a nappal
Attila nap mint nap munkába teker Jászboldogháza és Jászberény között. A 20 kilométeres távot már rutinból nyomja, és ugyan már egy hűvösebbek a reggelek, de időről-időre egy ilyen csodás napfelkeltével azért megajándékozza a sors a korai kelésért cserébe.

Hedonista ride
Ahogyan a mondás is tartja, élni tudni kell! ? Péter pedig szót fogadott a bölcseknek és a fővárosból induló 76 kilométeres körön belezsúfolt annyi gasztronómiai élvezetet az útba, amennyit csak bírt! Gyros, sör, kávé és macaron – nem hiába fogytak könnyedén azok a kilométerek! ?A Budafoki bornapok pedig méltó lezárása volt ennek a hedonista körnek.

Balatonakarattya – Gyömrő
Béla a csodás Balatonpartról egészen Gyömrőig tekert el. Természetesen a Velencei-tó mellett is elgurult a 156 kilométeres távon és nem maradt ki Székesfehérvár és Budaörs sem. A főváros érintésével meg sem állt Gyömrőig. Szép kör lett a vége számos PR-ral, ami biztosan bekerül az emlékezetes nyári emlékek közé.
Osszátok meg velünk továbbra is bringás élményeitekett a Flowcycle Strava csoportjában!
Borítófotó: Nagy János