Pénteken újabb kemény etappal folyatódott az Alpesi szakaszok sora, a rövid, de kegyetlen etap pedig már az elejétől komoly drámát hozott. A mezőny, tanulva az előző napi hibájából, nem engedett komoly teret a szökésnek, ám ami ezután következett, azt nem láthatta előre senki.   

Hirdetés

Hirdetés

A csütörtöki, a vártnál jóval kevesebb izgalmat és akciót hozó szakaszt követően pénteken újabb kemény Alpesi szakasz várt a Tour mezőnyére. A táv ezúttal jóval rövidebb, mindössze 126 kilométer hosszú volt, az útvonalba zsúfolt 3600 méter szintemelkedés és a Col de l’Iseran legendás emelkedője azonban ismét komoly izgalmakat ígért.

A vártnak megfelelően ismét komoly harc alakult ki a szökés kialakulásáért. A mezőny tanulva Nairo Quintana tegnapi elengedéséből sokáig próbálkozott az elmenés kordában tartásával, ennek ellenére egy 28 fős, komoly nevekből álló csoport lépett el. Köztük voltak olyan, az összetett top10 közelében lévő versenyzők mint Rigoberto Uran (EF-Education First), Alejandro Valverde (Movistar) és Warren Barguil (Arkea Samsic), de küldött segítőket az elmenésbe valamennyi az összetett sikerre pályázó csapat is.

A szökés kialakulását követően sem ült le a szakasz, sőt a nap első igazi drámája ekkor bontakozott ki. Thibault Pinot (FDJ), a verseny egyik nagy esélyese alig harminc kilométert követően gondba került, majd az orvosi autóhoz gurult, láthatóan komoly fájdalmai voltak. A pontos problémára nem derült fény, de a francia versenyző gondjait nem tudták orvosolni. Csapattársai sem maradtak vele, Pinot pedig néhány kilométer küzdelem után végül könnyeivel küszködve beszállt a csapatkocsiba és feladta a versenyt.

A Tour tehát Pinot nélkül folytatódott tovább, a verseny azonban nem állt meg. Hátul az Ineos és a sárga trikós Julian Alaphilippe csapata, a Quick-Step vezette a sort, nem engedve túlságosan eltávolodni a szökevényeket. Az elmenés előnye a l’Isrean lábához közeledve alig 2 perc volt, látszott, hogy az összetett esélyeseknek komoly tervei vannak a szakaszon.

Ahogy előre sejteni lehetett, a hegyen is az Ineos vállalta a kezdeményezést, a brit csapat az emelkedő elejétől kezdve kegyetlen tempót diktált. Az élcsoport ennek megfelelően hamar megfogyatkozott, a szökevények előnye pedig 1 percre csökkent. Az esélyesek közül azonban senkit nem rogyasztott meg ez a sebesség, így rövidesen megindultak a támadások is.

Először a címvédő Geraint Thomas indult meg, az ő akciója pedig már sok volt Alaphilippe-nek. A brittel csak csapattársa, Egan Bernal, Stephen Kruijswijk (Jumbo-Visma) és Emanuel Buchmann (Bora) tudta tartani a lépést. A fiatal kolumbiai azonban ezt a sort is betámadta, és ellépve a többiektől egyedül ért fel a hegycsúcsra. Őt Thomasék közel 1 perc hátránnyal követték, sárga trikós pedig már két perc fölötti különbséggel érkezett. Ekkor már virtuálisan Bernal vette át a vezetést összetettben, ennek pedig a vártnál is nagyobb jelentősége lett.

Az időjárás ugyanis közbeszólt, a versenyzők pedig lejtmenet közben tudták meg, hogy völgyre lecsapó jégeső járhatatlanná tette az utakat, ellehetetlenítve a további versenyzést. A szakasz hátralévő részét törölték, a végeredményt pedig a l’Iseran tetején mért különbségek alapján számolták ki. A sárga trikót tehát Bernal szerezte meg, előnye 48 másodperc Alaphilippe előtt. A harmadik helyen Thomas áll, az ő hátránya 1:16 a szombati, utolsó hegyi szakasz előtt.

A 2019-es Tour de France 19. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Címlapfotó: A.S.O.

A tour alatt Wilier ruhák és kiegészítők -10% kedvezménnyel (x).


Kövesd velünk a 2019-es Tour de France történéseit. Mindent megtudhatsz a versenyről a flowcycle.hu/tour-2019 oldalon!

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet