A 2020-as Tour de France leghosszabb napján a szökevények vitték el a show-t, de Sagantól sem szoktuk meg, hogy sprintel a 13. helyért. Nyolc év után nyert újra svájci a Francia Körön.

Chauvigny-ból Sarranba látogatott a mezőny a Tour leghosszabb napján. Ráadásul nem csak a 218 kilométer okozott nehézségeket, de a folyamatosan hullámzó terep sem ígért beszélgetős tempót. Mivel várható volt, hogy a nap a szökevényekről fog szólni, elég kemény harc folyt az élen, mire Imanol Erviti (Movistar), Max Walscheid (NTT), Luis Leon Sanchez (Astana) és Nils Politt (Israel Start-Up Nation) el tudtak szakadni a mezőnytől. Rájuk később Mathieu Burgaudeau (Total Direct Energie) és Kasper Asgreen (Deceuninck-Quick Step) tudott felzárkózni.

Hirdetés

A sor erős volt, de pechjükre nem ez volt a nyerő elmenés, cserébe viszont jól elfáradtak, ugyanis nagyjából 50 kilométerrel a cél előtt elkezdték hátbavágni őket, és a nap végén lévő komolyabb hegyekre egy sokkal erősebb csoport verbuválódott az élen. A Sunweb igen nagy létszámban képviseltette magát, de a győzelem szempontjából olyan veszélyes versenyzők is előre kerültek, mint Pierre Rolland (B&B Hotels-Vital Concept) vagy Julian Alaphilippe (Deceuninck – Quick-Step).

A nagy adok-kapokban aztán 28 kilométerrel a cél előtt történt a döntő támadás. Marc Soler (Movistar Team) vezette az akciót, akire aztán Marc Hirschi (Sunweb) és Maximilian Schachmann (Bora – hansgrohe) tette a kereket. A svájci hamar otthagyta társait és ez volt a szakasz kulcsmomentuma, ugyanis a Touron már két dobogós helyet is begyűjtő svájcit egyszerűen nem vették elég komolyan. Hirschit még simán be lehetett volna fogni (40 másodperc körüli volt az előnye), de az üldözőcsoportban több érdek is az utolérés ellen dolgozott.

Egyrészt ott tekert a csoportban Alaphilippe, aki ugyan párszor a tőle megszokott robbanékonysággal megindult, de ereje nem volt olyan átütő ahhoz, hogy egyedül utolérje Hirschit, a többiek meg túl veszélyesnek tartották ahhoz, hogy elengedjék, vagy akár csak egy métert is vezessenek neki. A sunwebesek szintén nem mentek egy centit sem, hiszen elöl tekert a csapattársuk. Ugyanígy hamar nehezékké vált Schachmann is, aki talán abban bízott, hogy a mezőny legalább őket hátba vágja, és Sagan esetleg elcsíphet pár pontot.

Míg az üldözőcsoport erősebb versenyzői hátul egy-egy lósz után csak csóválták a fejüket, addig Hirschi hazatempózott és érőfeszítései révén Fabian Cancellara 2012-es sikere után újra svájci versenyző nyert szakaszt a Tour de France-on. Másodikként Pierre Rolland futott be, aki valószínűleg a másodosztályú csapatok számára fontosabb UCI-pontokért tekert. A szökevénycsoport végül pont akkorára morzsolódott, hogy Sagan elcsíphetett még pár pontot: a szlovák meg is nyerte a mezőnysprintet, de ennél sokkal többre lesz szüksége, ha le akarja dolgozni a hátrányát Sam Bennett-tel szemben a zöld trikóban. Az összetettben nincs változás, Roglič őrzi a sárga trikót.

A 2020-as Tour de France 12. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Címlapfotó: PresseSports / Bernard Papon

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet