Elképesztően kemény emelkedővel ért véget a Tour pénteki szakasza. A szökevények közül a kolumbiai Dani Martinez (EF) örülhetett, az esélyesek közül viszont a szlovének oktatták a mezőnyt.

 

Hirdetés

Három, az esélyesek számára könnyebb napot követően pénteken ismét a hegyek felé vette az irányt a Tour de France mezőnye. A 13. szakaszon Chatel Guyon és Pas de Peyrol között közel 4500 m szintemelkedés várt a versenyzőkre, az etap végén két brutálisan meredek emelkedővel. Várható volt, hogy összecsapnak a legnagyobb favoritok, de a nehéz terep miatt a szakasz a szökevények számára is ígéretesnek tűnt.

Ennek megfelelően a nap elejétől őrült küzdelem zajlott a szökésbe kerülésért, 40 kilométer és egy komoly emelkedő után 5 versenyző tudott elszakadni, a Quick-Step párosa, Julian Alaphilippe és Remi Cavagna mellett Marc Soler (Movistar), Simon Geschke (CCC) és Dan Martin alkotta az elmenést. Erre a csoportra ért fel nem sokkal később újabb 12 fő, ezzel kialakítva a nap szökését.

Innentől kezdve a mezőny elengedte a napot, a Jumbo-Visma vezette sor 10 percre is elengedte a szökevényeket. A nap mégsem teljes nyugalomban folytatódott, egy bukásban ugyanis több esélyes is földre került. Romain Bardet (Ag2R) és Nairo Quintana visszaült a bringára, Bauke Mollema (Trek) viszont sérülés miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

Ahogy várható volt a szökevények az utolsó előtti emelkedőn (4km 8,3%) kezdtek akciózásba. Max Schachmann (Bora-Hansgrohe) korai megindulását Soler és Daniel Martinez támadása követte, ami szétszakította az élcsoportot. Hátul közben az Ineos állt az élre, Michael Kwiatkowski tempója több top10-ben álló versenyzőt kiszórt, a sárga trikós Primoz Roglicot (Jumbo-Visma) és segítőit azonban nem sikerült megtörnie.

Az utolsó meredek falon (2,1 km 12%) aztán Martinez beérte Schachmannt, majd a német csapattársát, Lennard Kamnat is lerázta a hajrában és megnyerte a szakaszt. A kolumbiai versenyző a Dauphine győzelme után az összetettben bukás miatt ugyan nem játszott szerepet, de így legalább etapot nyerni tudott.

Hátul Tadej Pogacar (UAE) indult meg, és Roglic kivételével mindenkit lerázott. Különösen rosszul esett a támadása a címvédő Egan Bernalnak (Ineos), aki végül fél perc fölötti hátránnyal jött meg. Roglicék együtt érkeztek meg a célba, a két szlovén így az összetett első két helyén áll. A következő komoly teszt majd vasárnap, a Grand Colombier-n vár az esélyesekre.

A 2020-as Tour de France 13. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet