A hajrában elszökő Søren Kragh Andersen nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszát szombaton, amelyen az összetett élén változatlan előnnyel vezet a szlovén Primoz Roglič.

A Clermont-Ferrand és Lyon közötti 194 kilométeren egy gyorsasági részhajrá és öt kategorizált emelkedő várt a mezőnyre, amelyben pénteki bukása és az abban szerzett agyrázkódás miatt már nem volt ott a francia Romain Bardet.

Hirdetés

A mezőny élén egész nap dolgozott a BORA-hansgrohe és a CCC a többi csapat sprintereinek, köztük a zöld trikós Sam Bennett leszakításáért. Ez sikerült is, így Sagan komoly pontokat zsákolt ezen a napon. Egészen a hajráig úgy tűnt, sikerrel megakadályozzák, hogy szökevények érjenek haza, ám az utolsó emelkedőn sorozatos támadások után Sören Kragh Andersen kicsivel a 3 kilométeres kapu előtt, egy éles kanyart követően a legjobb ütemben robbantott a sor élén, a mezőny pedig már nem tudta utolérni.

A mezőny már csak a második helyért hajrázhatott, ezt Luka Mezgec szerezte meg, Simone Consonni lett a harmadik, míg a zöld trikóért harcoló Peter Sagan negyedikként ért célba.

Az összetett élcsoportja nem változott, az élmenők a mezőnnyel értek célba.

A 2020-as Tour de France 14. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Címlapfotó: A.S.O. / Alex Broadway

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet