Mikor lesz hegyi befutó? Milyen meredekek lesznek a hegyek? Lesz időfutam? Ebben a cikkben mindent megtudhatsz a 2017-es Tour de France útvonaláról.

Hirdetés

Harminc év után ismét Németországban rajtol a Francia Körverseny. Az 1987-es Nagy Rajt után visszatérni több szempontból is szimbolikus jelentőségű. Németországban a kétezres évek doppingbotrányai miatt megcsappant a kerékpársport népszerűsége, 2010 óta nem is közvetítették a tv-ben a versenyeket. Ez azonban a múlté, különösképpen ha azt nézzük, hogy jelenleg szinte minden versenytípusra van egy világklasszis kerékpárosa Németországnak. A döntés rangját emeli, hogy a rendezésre előzetesen London pályázott, de az angolok végül kihátráltak és Düsseldorf lecsapott a lehetőségre.

Nemzetközi verseny

2017-ben három országba is ellátogat a karaván. A start helyszín Németország az első két szakaszt rendezi. Ez után nem valami hosszú transzfer következik, hisz a versenyzők lábon térnek „haza” a Hatszögbe, miközben Belgiumba és Luxemburgba is ellátogatnak az út során. Az össztáv kiegyensúlyozott 3540 km.

[vc_line_chart style=”modern” x_values=”2007; 2008; 2009; 2010; 2011; 2012; 2013; 2014; 2015; 2016; 2017″ values=”%5B%7B%22title%22%3A%22%C3%96sszt%C3%A1v%22%2C%22y_values%22%3A%223547%3B%203559%3B%203459%3B%203641%3B%203430%3B%203494%3B%203388%3B%203663%3B%203360%3B%203519%3B%203540%22%2C%22color%22%3A%22turquoise%22%7D%5D” animation=”easeinOutQuint” title=”A Tour de France össztávja az elmúlt években – 2007-2017″]

Ugyanakkor folytatódik a törekvés, hogy legyenek rövidebb, explozívabb szakaszok is. A 2011-es Alpe d’Huez-es szakasz óta tudjuk igazán, ez mennyire jó hír. Ezúttal a 13. etapot lesz majd érdemes mindenképpen követni, hiszen a maga 101 kilométerével könnyen káoszt okozhat a pelotonban.

Tony Martin sárga trikója

Valószínűleg minden németnek ez jár majd a fejében, amikor az időfutam világbajnok nekivág a Tour első szakaszának, ami egy 14 kilométeres időfutam lesz Düsseldorfban. Annak érdekében, hogy a verseny az utolsó pillanatig nyílt maradjon, az utolsó előtti szakaszon is az óra ellen zajlik majd a küzdelem. Egyébként folytatódik a tendencia, az elmúlt évtizedben még sosem volt ilyen kevés időfutam a Francia Körön.

[vc_line_chart type=”line” x_values=”2007; 2008; 2009; 2010; 2011; 2012; 2013; 2014; 2015; 2016; 2017″ values=”%5B%7B%22title%22%3A%22id%C5%91futamkilom%C3%A9terek%20sz%C3%A1ma%22%2C%22y_values%22%3A%22118%3B%2082%3B%2093%3B%2059%3B%2064%3B%20101%3B%2090%3B%2054%3B%2041%3B%2054%3B%2037%22%2C%22color%22%3A%22turquoise%22%7D%5D” animation=”easeinOutQuint” title=”Időfutam kilométerek száma a Tour de France-on – 2007-2017″]

Magaslat

Természetesen ezúttal is a hegyekben fog eldőlni a verseny, azonban némileg felerősítheti a taktikai játszmákat az a tény, hogy csak három hegyi befutó lesz a versenyen. Egyébként hegyekből nem lesz hiány, hiszen 53 kategorizált emelkedőt jelöltek ki a szervezők.

25 éve először fordul elő a Tour de France történelmében, hogy minden franciaországi hegyes régiót érinti a mezőny. Megmásszák a Vogézek, a Jura, a Pireneusok, az Alpok és a Massif Central vonualtait is. A 2015-ben bevezetett időjóváírások maradnak, a győztes 10 a második helyezett 6 a harmadik pedig 4 extra másodpercet zsebelhet be.

Unalmasabb órák

Némiképp csalódáskeltő, hogy az elmúlt három évhez hasonlóan 2017-ben is kilenc sík szakaszt iktattak a szervezők az útvonalba. Örülhetnek viszont a sprinterek rajongói, hisz jó párszor összecsaphatnak a gyorslábúak a 2017-es Touron.

 

A 2017-es Tour de France szakaszai + szintrajzok és térképek:

Július 10., hétfő: pihenőnap, Périgueux

Július 17., hétfő: pihenőnap, Le Puy-en-Velay

 

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet