Hirdetés

A pihenőnap utáni első szakaszon rögtön a hegyek közé vonult a karaván. Egyelőre még csak a fárasztás ment, de volt, aki már ebbe is belerogyott.

 

Hirdetés

Az első hét bohóckodása után a 10. szakaszon egy zsák pontot osztottak ki a pöttyös trikóra hajtók között, így illusztris társaság lépett el a mezőnytől a szakasz elején. Az első hegy után 16 főt számláló csoportban ott tekert a zöld trikós Peter Sagan (Bora – Hansgrohe), a sárga trikós Greg van Avermaet (BMC Racing Team), Julian Alaphilippe, Philippe Gilbert (Quick-Step Floors), Tom-Jelte Slagter (Dimension Data), Lilian Calmejane és Rein Taaramäe (Direct Energie). A szökés tehát hemzsegett a jó szökés specialistáktól, erős hegyimenőktől is. Sagan sokáig nem maradt velük, csupán a részhajrá érdekelte, ahol elvitte a maximális pontszámot, majd visszacsorgott a mezőnybe.

A csoport összetétele a hegyeken folyamatosan változott, élvezetes volt nézni csatájukat. Az utolsó előtti hegy lejtmenetében már csak Taaramäe és Alaphilippe tekert az élen, a francia azonban gond nélkül otthagyta szökevénytársát a lejtmenetben és a célig több mint másfél perces előnyt tekert össze magának. Alaphilippe fölényes szakaszgyőzelmet aratott, a Quick-Step Floors harmadik szakaszát nyeri a Touron és a francia egész napos munkájának köszönhetően átvette a pöttyös trikót is. Greg Van Avermaet végig küzdötte a napot és nem csak megtartotta sárga trikóját, de bő egy perccel növelni is tudta az előnyét az összetettben.

Az esélyesek látszólag csendben megültek a mezőnyben, de a Columbiére-en kiderült, hogy ez csak a látszat. A Team Sky kíméletlen tempójában leszakadt Rigoberto Urán (Team EF Education First-Drapac p/b Cannondale) a célig több, mint két percet kapott. A 2017-es Tour második helyezettje nem valószínű, hogy idén is dobogóra fog állni. Úszóleckéket vett Zakarin, Majka, Mollema, Pozzovivo és Jungels is, ők megúszták egy percen belüli veszteséggel. A Columbiére végén egyedül Daniel Martin (UAE Team Emirates) próbálkozott támadással, de értékelhető különbséget nem tudott kialakítani, csak azt érte el, hogy egy pillanatra leszakadt Valverde és Yates is a sorról.

A nap érdekes momentuma volt még egy őrült DH-s, aki átugratott a mezőny felett:

Holnap egy várhatóan igazán explozív, 108 kilométeres szakasszal folytatódik a tánc, 1855 méter magas hegyi befutóval.

A 2018-as Tour de France 10. szakaszának végeredménye és az összetett állása:


Címlapfotó: A.S.O / P.Ballet


Kövesd velünk a 2018-as Tour de France történéseit! Mindent megtudhatsz a versenyről a flowcycle.hu/tour-2018 oldalon!

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet