Hat napig kellett várni, mire a 2020-as Tour de France-on igazi szökős szakaszt láthattunk. Alexey Lutsenko (Astana) eddigi pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

A szintrajzot látva egyáltalán nem lehettünk biztosak abban, hogy a szökevényeké lesz a nap, hiszen jó hosszú, 191 kilométeres etapnak néztünk elébe, ráadásul közel tengerszintről másztak fel az 1590 méteres Mont Aigoualra, ami egyben a szakasz befutóját is adta.

Hirdetés

A szökevényeket mindez valószínűleg nem érdekelte, hiszen nem kevesebb mint nyolc fős csapat lépett el a mezőnytől. A Nicolas Roche (Sunweb), Jesus Herrada (Cofidis), Rémi Cavagna (Deceuninck – Quick-Step), Greg Van Avermaet (CCC) Neilson Powless (EF), Edvald Boasson Hagen (NTT), Daniel Oss (Bora-Hansgrohe) és Alexey Lutsenko (Astana) alkotta névsor elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy kitartsanak az élen.

Az első órában nem vicceltek a srácok: 51,8 km/h-s átlagot tekertek, így hamar hat perc fölé rúgott az előnyük – s ezzel Greg Van Avermaet virtuálisan átvette a sárga trikót attól az Adam Yatestől, aki tegnap ajándékba kapta az első helyet a Quick-Step szabálytalankodása után.

A szökevények egysége a nap utolsó kategorizált emelkedőjén, a Col de la Lusette-en bomlott meg, amikor Powless indított támadást, akire csak Lutsenko tudta tenni a kereket. A kazah bajnok nem csak szerelte az akciót, de hamar le is rázta ellenfelét, így csapatmenedzsere, Alexandre Vinokourov 2010-es sikere után ő lett az első kazah, aki szakaszt tudott nyerni a Touron.

Az összetett menők közül Fabio Aru (UAE – Team Emirates) és Julian Alaphilippe (Deceuninck – Quick-Step) próbálkozott támadással, de egyikük sem tudott időelőnyt kiharcolni a főmezőnnyel szemben. A szökevények közül Greg Van Avermaet végül csak szűk egy percet tudott adni a mezőnynek, így az állás változatlan maradt, Adam Yates (Mitchelton – Scott) a sárga trikós, előnye három másodperc Primož Roglič (Jumbo – Visma) és 7 másodperc Tadej Pogačar előtt.

A 2020-as Tour de France 6. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Címlapfotó: ©A.S.O./Presse sports

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet