Gyilkos tempóval és hőséggel folytatódott a Tour de France, a Sky fenntartásokkal, de hazaengedett egy szökést.

Hirdetés

Tovább folytatódtak a Tour de France küzdelmei a nyolcadik napon. Ezúttal sem kevés, 187 kilométert kellett megtennie a bringásoknak, ráadásul mindezt folyamatosan hullámzó terepen és az elmúlt napokban már megszokott forróságban.

A verseny első harmada óriási tempót hozott. Az első órában 48-as átlagot hajtottak a versenyzők, így egészen hetven kilométerig nem alakult ki szökés. Addig Greipel elvitte az egyetlen gyorsasági részhajrát, Démare viszont beteg lett és leszakadt (a francia egyébként időlimiten belül beért a célba később a 188. helyen).

Szóval 70 kilométer körül kialakult a szökés, körülbelül 50 (!) fővel, amely később 13-ra redukálódott, bennük olyan nagyobb nevekkel, mint Greg van Avermaet (BMC), Robert Gesink (Lotto NL Jumbo) vagy Thomas De Gendt (Lotto Soudal). Először úgy tűnt, hogy a csoportból Serge Pauwels (Dimension Data) lesz a legérdekesebb, hiszen neki csak két perc hátránya volt az összetettben.

A nap folyamán a hegyekben össze-vissza változott az elöl lévő csoportok összetétele, míg a szakasz végére, a Cote de la Combe de Laisa – Les Mounes hegy előttre már csak Barguil, Gesink, Van Avermaet, Pauwels, Bakelants, Roche, Calmejane, Clarke és később Valgren maradtak elöl.

Már csak 18 kilométer volt hátra, Calmejane robbantott és senki sem tudott vele menni. A 24 éves francia azért nem ért haza zökkenőmentesen. Öt kilométerrel a cél előtt görcsök kezdték gyötörni és majdnem meg is állt. Végül össze szedte magát, és még így is 37 másodperccel hazaért Robert Gesink előtt.

Calmejane a pöttyös trikóban is átvette a vezetést. Az összetettben nem történt változás. Voltak kisebb próbálkozások például Dan Martintól, de végül a mai nap nem volt alkalmas arra, hogy komoly különbségeket lehessen kialakítani. Holnap viszont ismét egy hosszú, 181 kilométeres szakasz vár a versenyzőkre benne 3 kiemelt kategóriás emelkedővel.

A 2017-es Tour de France 8. szakaszának végeredménye és az összetett versenyek állása:

Címlapfotó: A.S.O / P.Ballet

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet