A közel hatszáz méter magas bükkszentkereszti emelkedő rendesen átalakította az összetettet.

177 kilométeres királyetappal folytatódott a 2017-es Tour de Hongrie. A legnehezebb szakasz ezúttal nem a mátrai Kékestetőt jelentette, csupán egy bükkszentkereszti mászást, ám ez is elég volt arra, hogy az eddig brillírozó Scott Sunderland elveszítse a sárga trikóját.

Hirdetés

A nap egyébként természetesen sok-sok szökési kísérlettel és igen magas tempóval vette kezdetét Karcagról. Már 40 kilométeren túl járt a mezőny, mire az első életképes szökési kísérlet kialakult. A csoportban magyarok is tekertek, köztük Pápai Ádámmal (DeGaVi Tipográfia) és Fejes Gáborral (Bátorfi Trek), de sajnos a szökevények nem dolgoztak eléggé össze, így a mezőny utolérte ezt a próbálkozást is.

A nap igazi szökése csak később alakult ki, a korábban is aktív Kalaba (Szerb válogatott), Beck (Bike Aid), Spikseth (FixIT), Clarke (United Healthcare) és Finkst részvételével. Előnyük a három percet is elérte a nap folyamán.

A szökés végét a bükkszentkereszti emelkedő jelentette, ahol a főmezőny is darabokra szakadt. Valter Attila (Cube Csömör) többször is betámadta a megfogyatkozott főmezőnyt, végül a hegyi hajrában azonban Pogacar (szlovén, Ljubljana) és Ghebreigzabhier (Dimension Data for Qhubeka) jobbnak bizonyult nála. Az emelkedőn leszakadt a sárga trikós Sunderland, azonban Peák Barnabás (KONTENT-DKSI) bírta a tempót.

Őrült lejtmeneti száguldás és megannyi akciót követően egy kisebb csoport hajrázott a győzelemért Miskolcon. A szalaszt a kolumbiai Daniel Alexander Jaramillo (UHC) vitte el a hegyi hajrát nyerő Pogacar előtt. Lovassy Krisztián legjobb magyarként a kilencedik helyen érkezett azonos idővel. Peák Barnabás a 14. helyen futott be és mivel ő is a győztessel azonos időt kapott, csak két másodperc a hátránya az újdonsült sárga trikós Jaramillo mögött. Újra Barnáé a fehér trikó, hiszen Jerman feladta a küzdelmet a szakasz során.

Holnap 110 kilométeres szakasszal Budapesten zárul a Tour de Hongrie. A kisebb dombokkal tarkított szakasz végén várhatóan öt óra előtt nem sokkal érkezik a mezőny Budapest határába, hogy 5 kört tegyen meg majd a Városligetben és kiderüljön, hogy Lengyel Tamás 12 évvel ezelőtti sikere után ismét lesz-e magyar győztese a Tour de Hongrie-nak.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet