Az IsoWhey Sports bringása második szakaszgyőzelmét aratta a magyar Touron. Lovassy Krisztián aktív versenyzés után is az ötödik helyen végzett.

Hirdetés

A rajt előtt még az összes trikó sorsa eldöntetlen volt, így borítékolva voltak az izgalmak a 110 kilométeres utolsó szakaszon. A jászberényi rajt után több szökés is kialakult, azonban a mezőny folyamatosan utolérte a próbálkozásokat. Elmenésben volt a magyar bajnok Lovassy Krisztián (Differdange Losch) is, aki csapattársát, Jelle Donderst segítette részhajrá győzelemhez, hiszen a belgának még volt esélye a zöld trikóra.

A vácegresi emelkedőkön szelektálódott a mezőny, de a hegyi trikó sorsa eldőlt: Amanuel Ghebreigzabhier (Dimension Data for Qhubeka) lett a végső piros mezes. A hegyi hajrát Patrik Tybor (Dukla) vitte el.

Budapestig minden szökési kísérletet bedarált a mezőny, ahol azonban továbbra sem nyugodtak a kedélyek. Az IsoWhey viszont folyamatosan kontroll alatt tartotta az eseényeket és mintaszerű felvezetés után szakaszgyőzelemhez segítették Scott Sunderlandet. Az ausztrál ezzel elhódított a legjobb sprinternek járó zöld trikót. A hajrában Lovassy is jól helyezkedett, az ötödik helyen ért célba.

Az összetettben nem történt változás, ugyanis a kolumbiai Jaramillo Lovassy mögött futott be, így megőrizte a sárga trikót. Peák Barnabás a győztessel azonos idővel ért be a 14. helyen, így maradt a második helyen 2 másodperc hátránnyal. A fehér (legjobb fiatalnak járó) és a celeste (legjobb magyarnak járó) színű trikóval, valamint Jászberény különdíjával vigasztalódhatott, amelyet a legjobb magyar kerékpárosnak adományozott a város.

Fotó: Flowcycle.hu

+1 ajánlattal, ugyanis az eredményhirdetés forgatagában máris szerződést ajánlott neki a Differdange Losch csapata a 2018-as évre.

Ez a két másodperces különbség egyébként minden idők második legszorosabb Tour de Hongrie befutója, ugyanis 1937-ben Strakati egyetlen másodperccel volt csak jobb a lengyel Wasiliewskinél.

A Csapatversenyt a Dimension Data for Qhubeka nyerte, a legjobb magyr csapat a Bátorfi Trek lett.

A 2017-es Tour de Hongrie utolsó szakaszának eredményei és a verseny végeredménye:

Fotók: Tour de Hongrie, Bellus Áron

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet