Caleb Ewan (Lotto Soudal) végre megkapta, amiért eljött a versenyre: szakaszt nyert hazai közönsége előtt. Legalábbis így hihette néhány percig, de aztán a dolgok másként alakultak.
Glenelg és Strathalbyn között ismét sprintereknek kedvező, 150 kilométeres szakaszt jelöltek ki a szervezők, így a szökevényeknek esélyük sem lehetett a fináléban. A tiszta sprintszakaszt sajnos 10 kilométerrel a cél előtt beárnyékolta egy bukás, amibe az összetettben élen álló Patrick Bevin (CCC Team) is belekeveredett. Az ausztrál versenyzőt valahogy visszahámozták a kerékpárra és aztán sikerült is beérnie a főmezőnnyel, de ahogy a célban mozgott, kinéz neki egy bordatörés.
A befutó sem volt eseménytelen, hiszen az összes nagy sprinter talpon maradt, így kemény harc folyt a pozíciókért. Az eddig szakaszgyőzelem nélküli Caleb Ewan kicsit erőszakosabb is volt a kelleténél. A fejelés kétségkívül hatékony volt, hiszen végül megnyerte a szakaszt, de a szervezők később diszkvalifikálták a sprintből. Habár Ewan betartotta az alapvető sprint etikettet, vagyis a kormányról nem vette le a kezét, de a bírák a 2009-es Tour de France-on történtek óta nem igazán nézik el az ilyesmit (akkor Mark Renshaw fejelte arrébb Julien Deant).
Az új győztes így a mindössze 20 éves Jasper Philipsen (UAE Team Emirates) lett, akinek ez az első World Tour győzelme. Az összetett elsőséget őrzi Patrick Bevin, de holnapi indulása kétséges.