Nemzeti ünnepükön a franciák a sárga trikó megtartásával vigasztalódhatnak, hiszen az esélyesek csoportja szempontjából szinte eseménytelen volt a szakasz. Nem úgy, a szökevények esetében.

Hirdetés

 

Hirdetés

Igazi, szökevényekre kondicionált szakasz volt a 106. Tour de France 9. napja, a rajt után nem sokkal tizenöt fős, igen erős szökevénysor alakult ki. Hiába tekert köztük Tiesj Benoot (Lotto – Soudal), Jasper Stuyven (Trek – Segafredo), Edvald Boasson Hagen (Dimension Data), Tony Martin (Jumbo – Visma) és még sok más komoly név, a mezőny behúzta a féket, hamar tíz perc fölé engedték őket. Az igazi akciók 15 kilométerrel a cél előtt történtek, amikor Nicolas Roche (Sunweb Team) támadott, akire csak Daryl Impey (Mitchelton – Scott) és Tiesj Benoot tudta tenni a kereket. Ez a kettős hamar magára is hagyta Roche-t és egészen a célig meneteltek néhány másodperces előnyükkel. A sprintet végtelen magabiztossággal nyerte a dél-afrikai bajnok, aki ugyan korábban már tekert sárga trikóban, de szakaszt most nyert először a Tour de France-on.

A főmezőny a nap nagy részében amerikázott, de Romain Bardet (AG2R) és Richie Porte (Trek – Segafredo) azért bepróbálkoztak. Túl sokáig nem tartott azonban az akciójuk, az Ineos úgy szerelte a támadást, mintha csak egy egyszerű résztávot nyomtak volna edzésen. Végül együtt is értek be az esélyesek bő 16 perccel a szakaszgyőztes után, így Julian Alaphilippe (Deceuninck – Quick-Step) megőrizte a sárga trikóját.

A nap egyik szomorú eseménye Alessandro De Marchi csúnya bukása volt a szakasz elején, akit végül kórházba kellett szállítani. Amint lesz információnk az állapotáról, frissítjük a cikket.

A 2019-es Tour de France 9. szakaszának végeredménye és az összetett állása:


Fotók: A.S.O.

A tour alatt Wilier ruhák és kiegészítók -10% kedvezménnyel (x).


Kövesd velünk a 2019-es Tour de France történéseit. Mindent megtudhatsz a versenyről a flowcycle.hu/tour-2019 oldalon!

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet