Az első nap sztárja nem bírt a szakasz végére tett gonosz meredekekkel, így a franciák már a harmadik napon örülhetnek: megvan a kötelező szakaszgyőzelem.

Hirdetés

Ha csak az első 160 kilométert nézzük a mai menüről, sima sprinter szakasz lehetett volna a 106. Francia Körverseny harmadik napja, ám az utolsó ötvenesre több rövid, de gonosz falat is beiktattak a szervezők.

A meredekekig gond nélkül menetelt is a rajt után nem sokkal formálódott elmenés. Tim Wellens (Lotto Soudal), Stephane Rossetto (Cofidis), Yoann Offredo (Wanty-Gobert), Anthony Delaplace (Arkea-Samsic) és Paul Ourselin (Total Direct Energie) szépen összedolgoztak, de az összeállítás legerősebb neve Wellens már az első emelkedő előtt nem sokkal faképnél hagyta a többieket. A belga magabiztosan tekert az élen az utolsó előtti emelkedőig, ahol aztán úgy ment el mellette a nem sokkal korábban támadó Julian Alaphilippe (Deceuninck – Quick-Step), mintha szemből jött volna. Wellens minden bizonnyal defektet kapott, hiszen a hegytetőn felemelte a kezét és le is szállt a bringáról.

Alaphilippe komfortos előnyt harcolt ki és a mögötte verbuválódó üldözőcsoport is hamar hamvába halt, hiába tekert köztük Mikel Landa is. Alaphilippe az utolsó kilométereken mindent beleadott, hiszen Teunissen leszakadt a főmezőnyről, így a francia már nem csak a szakaszgyőzelemért, hanem a sárga trikóért is hajtott. Habár veszített előnyéből, végül mind a kettő összejött neki, így a franciák már biztosan elégedettek lehetnek az idei Tourral. A mezőnysprintet Michael Matthews (Sunweb Team) nyerte Jasper Stuyven (Trek – Segafredo) előtt. A sor a 12. helytől megszakadt, így néhányan veszítettek pár másodpercet. Bernal és Pinot az elejével, a többiek a megszakadás után futottak be. Simon Yates (Mitchelton – Scott) több mint hat percet kapott a mai napon, teljesen elszálltak az összetett esélyei.

Az összetettben tehát Alaphilippe vezet, húsz másodperc Wout Van Aert (Jumbo – Visma) előtt. Ugyan a trikótorlódás miatt már ezen a napon is zöldben tekert Peter Sagan, hivatalosan csak a befutó után vette át a vezetést a pontversenyben. Gazdát cserélt a pöttyös is, Tim Wellens szóló akciójával a hegyi pontverseny élére került. A fehér trikóban továbbra is Wout Van Aertot láthatjuk majd.

Holnap is lesznek dombok a szakasz végén, de közel sem olyan meredekek, mint ma, így akár a sprinterek eljuthatnak majd a célig.

A 2019-es Tour de France 3. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Fotók: A.S.O.


Kövesd velünk a 2019-es Tour de France történéseit. Mindent megtudhatsz a versenyről a flowcycle.hu/tour-2019 oldalon!

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet