Megérkezett a mezőny a Pireneusokba, és ezzel megérkeztek a hegyek is az útvonalba. Az összetett esélyesek csatája érdeklődés hiányában elmaradt, helyette a szökevények örülhettek az újabb lehetőségnek.

Hirdetés
Hirdetés

A tegnapi sprinterszakaszt követően a mai etapon a hegyeké volt a főszerep. Egy kimondottan hosszú 209 km-es nap után Bagnéres-de-Bigorre volt a célállomás két 1. kategóriás hegyet és egy hosszú lejtmenetet követően. A 6. szakasz után, ez adott újra lehetőséget arra, hogy az összetettre esélyesek felzavarják az állóvizet. Legutóbb 2013-ban volt itt befutó, akkor Dan Martin nyert Jakob Fuglsang előtt.

Nagy tempóval kezdődött a szakasz, az első 45 percben majdnem 55-ös átlagot jött a mezőny, ennek köszönhetően nehezen és lassan alakult ki a nap szökése, ami bő 40 főt számlált. Az elmenésbe bekerült szinte az összes sprinter, akiket az első komolyabb hegy előtt lévő részhajrá motivált. A szakaszra esélyesek közül pedig többek között Simon Yates (Mitchelton-Scott), Dylan Teuns (Bahrein-Merida), Rui Costa (UAE Emirates) és Greg Van Avermaet (CCC Team) is ott volt.

A végleges szökés kialakulása után csendesen teltek a kilométerek, a Quick-Step vezette mezőny nem stresszelt sokat, hiszen nem volt az összetettre veszélyes ember elöl. A részhajrá után ráfordultak a Col de Peyresourde-re, amit a pöttyös trikós Tim Wellens (Lotto Soudal) vitt el. További említésre méltó esemény nem történt a hegyen, a mezőny teljes nyugalomban bukott át, közel 6 perc hátrányban.

Az utolsó hegy lábához közeledve biztossá vált, hogy a szökevények csatázhatnak a szakaszért. Az Ancizan-on már megindultak elöl az akciók, Simon Yates indította meg a mindent eldöntő támadást 4 km-re a hegy tetejétől, amire elsőre csak Gregor Mühlberger (Bora-Hansgrohe) tudott reagálni, később azonban felzárkózott Pello Bilbao (Astana Pro Team) is. Lejtmenetben más már nem ért fel, így hárman érkeztek meg a befutóhoz. 200 méterrel a vége előtt Yates indított először, és ő bizonyult a legerősebbnek, így a csalódást keltő Giro d’Italia után itt minimum egy győzelemmel már vigasztalódhat. A második helyet Bilbao szerezte meg, a harmadik Mühlberger lett.

Az összetett esélyesek csoportja majdnem 10 perc hátránnyal gurult be a győztes mögött, minden bizonnyal már észben tartva a pénteki időfutamot, senki sem próbálkozott támadással, így változatlanul Julien Alaphilippe (Deceuninck – Quick-Step) van sárgában.

A 2019-es Tour de France 12. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Fotók: A.S.O.

A tour alatt Wilier ruhák és kiegészítők -10% kedvezménnyel (x).


Kövesd velünk a 2019-es Tour de France történéseit. Mindent megtudhatsz a versenyről a flowcycle.hu/tour-2019 oldalon!

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet