Ónodi Eszter, Németh Lajos, Magyar Bálint és Kárász Eszter avatták fel a legújabb, magántőke bevonásával épített MOL Bubi gyűjtőállomást, amely a WestEnd épületegységéhez tartozó Hilton Budapest City előtt nyílt meg. A hírességek mindennapjaik során is rendszeresen kerékpároznak, most is örömmel tesztelték az új bringákat.

Hirdetés

A WestEnd Magyarország Ingatlanhasznosító Zrt. támogatásával megvalósult a harmadik, magántőke bevonásával létrehozott, MOL Bubi gyűjtőállomás, mely a VI. kerületben a Váci út 1-3. szám alatt található. A fejlesztés kiegészítő közlekedési módot biztosít a környéken dolgozóknak és lakóknak. Ezzel a fejlesztéssel további húsz kerékpárral bővült a MOL Bubi közbringarendszer, így már összesen 126 gyűjtőállomáson 1526 almazöld kerékpár várja a MOL Bubi rendszer használóit. A fejlesztés részeként a bevásárlóközpont Nyugati pályaudvar és Lehel tér felőli kijáratainál üzembe helyeztek három FUTÁR-kijelzőt, a vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében.

Kerékpártárolók kapacitásának bővítése is kiemelt fontosságú feladat minden évben. Mostanra megközelítőleg 200 ingyenes, kulturált tároló hely áll a kerékpárral érkezők rendelkezésre, valamint kerékpársáv került felfestése a beközlekedő útvonalakon és a mélygarázsban, amellyel biztonságosabbá vált a közlekedés. A bevásárlóközpont mélygarázsában ingyenes kerékpárszerviz pont is igénybe vehető.

Ónodi Eszter színművésznő a belvárosban él és dolgozik, így szinte mindig kerékpárral jár a színházba. Menet közben még van ideje elmormolni a szöveget, hazafelé pedig ki tudja szellőztetni egy kicsit a fejét.

„Hamar megelégeltem, hogy ha autóval közlekedek, folyton elkések, mert nagyon sokat állok a dugóban és parkolóhelyet is nehezen találok. Igazából anno a kényszerűség vezetett arra, hogy elkezdjek biciklizni, ami azóta a szenvedélyemmé vált és már 20 éve tart. Az időjárás sem tart vissza, hiszen remek felszerelésem van, sőt légszűrő maszkot is használok, így teljesen felkészültnek érzem magam. Mindig nagyon óvatos vagyok, a nagyforgalmú utakat kerülöm és próbálok autós fejjel biciklizni, minden szabályt betartva. A MOL Bubi közbringarendszert rendkívül jó ötletnek tartom, mivel zsúfolt a városunk, nagy szükség van ezekre az alternatív közlekedési formákra” – mondja Eszter, aki egyre pozitívabban látja a budapesti kerékpáros kultúrát.

Németh Lajos az óriási szabadságérzet és a gyorsaság miatt választja reggelente a kétkerekűt. Meteorológusként természetesen a környezetvédelem is rendkívül fontos számára, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökeként szívügyének érzi a sportos életre való buzdítást.

„Imádok kétkerekűre pattanni, mert én választhatok útvonalat és sebességet és bármikor felülhetek rá. A munkahelyem 3 kilométerre volt, ami alatt be se melegszik az autó. Számomra Finnország a minta, ott él a lányom és az unokáim is. A kerékpározás profin kiépített, minden évszakban azzal közlekednek, télen szöges gumival szerelik fel a járgányt. Én is hiszem, hogy megfelelő öltözékben minden évszakban kiváló élmény biciklire ülni. Persze itthon van még miben fejlődni, a kerékpárosok és autósok együttműködése még gyerekcipőben jár, bár manapság már szerencsére egyre több autós is nyeregbe pattan. A MOL Bubi egy nagyon praktikus lehetőség, sokkal gyorsabban eljuthatunk bárhova, ha használjuk ezeket a bringákat. Finnországban egyébként még a 70-80 évesek is bicikliznek, fittebbek is tőlünk” – teszi hozzá nevetve Németh Lajos.

„Gyerekkorom óta sokat biciklizek, zalai vagyok, majd mikor felkerültem Pestre elég hamar vettem egy bringát. Úgy indítottam, hogy lemértem, mennyi a különbség, ha a biciklit és a közösségi közlekedést használom. Ég és föld…Természetesen a kerékpár javára. Talán csak a metró tudna megelőzni (az se mindig – a szerk.). Persze nálam is van az az időjárás, amiben inkább otthon hagyom a bicajt, de ez ritka. Ha például öltönyben kell mennem egy koncertemre, akkor is nyeregbe pattanok és a téli idő sem tántorít el. Egy évig MOL Bubi bérletem is volt, mivel azon van sárvédő, így rendszerint használtam esős időben, megkönnyítette az életemet” – meséli Magyar Bálint, aki gyakran jár kerékpár versenyekre is. „Legjobb” élménye, hogy egy egyszer az utolsó egy kilométert defektes hátsó kerékkel kellett megtennie, de célba ért.

Kárász Eszter mind a munkába, mind az iskolába biciklivel jár, ugyanis két gyermekét is megismertette a kerékpározás örömeivel. Eszter szerint a MOL Bubi igazi főnyeremény.

„Nem vagyok koránkelő típus, de amikor belegondolok, hogy a Duna-parton, mesés környezetben fogunk kerekezni, akkor egyből jobb kedvvel kelek ki az ágyból. Amellett, hogy teljesen kikapcsol, praktikus is biciklivel járni a belvárosban, hiszen nem kell hosszú percekig parkolóhelyet keresni. Kicsit késős vagyok, de ha kerékpárral megyek, mindig többet rászámolok az útra, így általában mindenhova odaérek. Nagyon örülök, hogy egyre több jól kiépített bicikliút van, mivel a kisebbik gyermekem elég álmodozó típus, de így őt sem kell annyira féltenem majd a forgalomban. A MOL Bubit nagyon szeretem, legnagyobb előnye, hogy kombinálható a közösségi közlekedéssel. Szuper, hogy most már a WestEnd mellett is elérhető, hiszen itt mindent el tudok intézni és itt a belváros, itt az élet” – zárja Eszter.

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet