Az elit férfiak mezőnyversenyével zárult a 2018-as országúti világbajnokság Innsbruckban. Érvényesült a papírforma, de olyan akciók közepette, hogy ezt valószínűleg egy kerékpárrajongó sem bánja. Ma az ember győzött.

Hirdetés

4670 méter szintemelkedés és 258 kilométer – a kerékpársport szerelmesei már biztosan betéve tudták az országúti világbajnokság utolsó, brutális erőpróbájának adatait. A szakértők szinte biztosra vették, hogy csak igazi hegyimenő nyerhet, különösképpen az utolsó kilométereken lévő Höll meredekje miatt, ahol egyes részeken 28%-os részek vártak a kerékpárosokra.

Nem sokkal a rajtot követően egészen jó elmenés alakult ki az élen. A többek között Robert Britton (Canada), Tobias Ludvigsson (Sweden), Kasper Asgreen (Denmark), Ryan Mullen (Ireland), Daniil Fominykh (Kazakhstan) és Vegard Stake Laengen (Norway) alkotta csoportban kifejezetten jó tempómenők is tekertek, de persze tudhattuk, ilyen terepen minimum 5 centi hónak kell esnie, hogy bárki is hazavezessen egy egész napos szökést.

Ennek megfelelően jó messzire is engedték őket, legnagyobb előnyük közel volt a 20 perchez még annak ellenére is, hogy a csapatok nem használhattak rádiót. Tizenhét percnél azért elkezdtek dolgozni a legerősebb nemzetek, hogy eliminálják az elmenést.

A nap első igazán emlékezetes pillanata 92 kilométerrel a cél előtt következett be: Peter Sagan leszakadt a főmezőnyről, így már biztossá vált, hogy ezúttal nem lesz címvédés. Eközben a szökés ha lassan is, de folyamatosan morzsolódott. Hatvan kilométerrel később megtörtént a nap egyetlen bukása, amibe többek között az egyik nagy esélyes Primoz Roglic is belekeveredett, de a szlovén később fel tudott zárkózni a mezőnyre.

Ekkor kezdett elszabadulni a pokol. 55 kilométerrel a cél előtt Greg Van Avermaet megpróbálta a lehetetlent és ellépett a főmezőnytől. A belga akcióját a legerősebb nemzetek nem hagyhatták szó nélkül, Van Avermaet-val tartott az olasz Caruso és a spanyol Fraile is. Akciójuk azonban pár kilométerig tartott csak ki.

Ekkor az olaszok vették át a kezdeményezést, folyamatos akciójuk közepette leszakadt Kwiatkowski, Simon Yates és Daniel Martin is a mezőnyről. Szűkült az esélyesek száma, de még még mindig volt két és fél perce a két főre szűkült szökevényduónak. Az Igls utolsó mászásakor Hollandia is elkezdte kijátszani a kártyáit, Steven Kruijswijk húzta meg a tempót, amire újabb nagy nevek, Vincenzo Nibali és Greg Van Avermaet köszöntek el a főmezőnytől és a nap szökését is utolérték.

A hegy tetejéig Kennaugh és Valgren voltak az utolsó próbálkozók. Valgren hamar otthagyta szökevénytársát és fél perces előnyt harcolt ki a megmaradt főmezőnnyel szemben a Höll mászásáig. A meredeken a franciák voltak lépéselőnyben, közülük még hárman, Mollard, Bardet és Alaphilippe is ott tekert. Hamar kiderült, hogy Bardet lesz az egyetlen francia, aki mehet a trikóért, rajta kívül Valverde, Moscon és a kanadai Woods maradt az élen. A legmeredekebb részek előtt utolérték Valgrent, aki nem is bírt beállni a négyes fogatnak. Sőt, Moscon is belerogyott a 28%-os részbe.

Mögöttük ha halszálkázva is, de folyamatosan közeledett Dumoulin. A holland elképesztő energiákat mozgósítva az utolsó kilométereken felért az élen tekerő trióra, de az éremért folyó küzdelmekbe már érdemben nem szólhatott bele. Alejandro Valverde 6 óra 46 percnyi pokol után, semmit sem bízva a véletlenre, még az utolsó kilométereken is sokat vezetve, az élről indítva magabiztosan nyerte a sprintet, 38 évesen lett világbajnok. Az ezüstérmes Romain Bardet, míg a bronzérmes Michael Woods lett.

A spanyol Valverde a célban ritkán látott extázisban kötött ki, ami nem is csoda: 4 bronz és 2 ezüst után szerezte meg a szivárványszínű trikót.

A 2018-as UCI országúti világbajnokság elit férfiak mezőnyversenyének végeredménye:

Fotók: Bettini photo

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

1 hozzászólás

  1. Szóval Valverde már Cofidis? Mindenesetre Campagnolo felszereléssel ment most is, mint eddig a Movistar-nál. Vajon milyen áttétellel a 28%-on? Veloce háromtányéros mászókerékpáromra – 52-42-30, 13-29 (10-es Campa) legutóbb 28-ast tettem a kiskerékre a helyi 30%-os emelkedőre (Chartreuse hegység, Franciao.), éreztem e kis különbséget is. No meg előtte csak vagy 10 km-t mentem, nem úgy, mint ők, 250-et.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet