A 2019-es UCI országúti világbajnokság az U23-asok időfutamával folytatódott, ahol már két magyar bringásunk is rajthoz állt. Yorkshire viszont egyáltalán nem a szép arcát mutatta.

Hirdetés

Brutál eső zúdult le a 30 kilométeres pályára, így egyfajta túlélőversennyé változott a harc a szivárványszínű trikóért. Az óriási vízátfolyásokon és pocsolyákban sorra estek el a versenyzők.

Sajnos a regnáló magyar időfutam bajnok, Valter Attila se úszta meg, aki ugyan egy darabig tartotta magát a vázon, de végül ő sem úszta meg a talajmintavételt.

Valter rögtön visszaült a bringára és befutott az 54. helyen, így elvileg a mezőnyversenyen való részvétele sem került veszélybe. A másik magyar induló Peák Barnabás volt, aki a 26 helyen ért be a 60 induló közül. Peák 2 perc 46 másodpercet kapott attól a Mikkel Bjergtől, aki ugyan vele együtt 2020-ban kezd a World Tour szinten, de a dán immáron zsinórban harmadszorra nyer szivárványszínű trikót a világbajnokság U23-as időfutamában.

A 2019-es UCI országúti világbajnokság U23-as férfi időfutamának végeredménye:

Hirdetés
VIA444
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet