Valter Attila (CCC Development Team) a horvátországi Istrian Spring Trophy UCI 2.2-es, négynapos versenyen vesz részt csapatával, ahol az első komoly mezőnyszakaszt sikerült megnyernie és az összetettben is az élre állt.

Hirdetés

Valter már a nyitó prológon is jól ment, csupán 5 másodperccel kapott ki a Niklas Märkltől (Development Team Sunweb). A második napon már 161 kilométert kellett megtennie a mezőnynek. Ezt a szakaszt Valter Attila megnyerte, így az összetettben is átvette a vezetést. Előnye 2 másodperc a szakaszon is másodikként végző Rok Korošeccel (Ljubljana Gusto Santic) szemben. Az alábbi videón látható a befutó.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet