Megtartották a csapatbemutatót, így véglegessé vált a 41. Tour de Hongrie rajtlistája. Magyarországon sohasem láthattunk még ilyen színvonalas mezőnyt: 5 World Tour, 8 Pro Team, 6 kontinentális és a magyar válogatott adja azt a 119 versenyzőt, akik megküzdhetnek a Tour de Hongrie sárga trikójáért.
Megérkeztek Budapestre a szombaton rajtoló Tour de Hongrie résztvevői, a hivatalos rajtlistán húsz csapat 119 versenyzője szerepel. Az együtteseket péntek este, a Novotel Budapest City előtt mutatták be a nagyközönségnek.
Bonyodalmak persze akadtak, hiszen a világ harmincegy országából érkeztek sportolók a Magyar Körversenyre. A koronavírus-járvány pedig az utazási lehetőségeket is beszűkíti, nem jártak jól például a spanyol Caja Rural-Seguros-RGA bringásai, akik csatlakozási nehézségek miatt csak az esti órákban értek a szállodába, így teljes létszámban nem is tudtak részt venni a csapatbemutatón.
A többiek viszont szerencsésen megérkeztek, eljött az öt World Team is, ilyen magas szinten szereplő csapatok korábban még sosem vettek részt magyarországi viadalon. Az amerikai Trek-Segafredo elhozta nagy reménységét is, az amerikaiak junior-világbajnokát, Quinn Simmons-t, de nem ő a pillanatnyilag legmagasabban jegyzett versenyző a mezőnyben, hanem az ausztrál Damien Howson (Mitchelton-Scott), aki néhány napja megnyerte a Cseh Körversenyt.
Indul a Magyar Körversenyen hét újdonsült nemzeti bajnok, közülük a négy országúti bajnok – a német Marcel Meisen (Alpecin-Fenix), a cseh Adam Toupalik (Elkov-Kasper), a horvát Josip Rumac (Androni Giocattoli-Sidermec) és a mi bajnokunk, Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due) – a nemzeti mezét is viselheti majd a viadalon. Négyen – a lengyel Kamil Gradek (CCC Team), a horvát Josip Rumac, a szerb Veljko Sztojnics (Vini Zabu-KTM) és a magyar Peák Barnabás (Mitchelton-Scott) – hazájuk egyéni időfutam-bajnokságán szereztek aranyérmet a közelmúltban.
A harmincegy országból érkezett kerékpárosok közül a mieink vannak a legtöbben, összesen tizenhatan képviselik majd színeinket: a World Teamben szereplő Valter Attila (CCC Team) és Peák Barnabás (Mitchelton-Scott), a Pro Team színeiben induló Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) és Kusztor Péter (Novo Nordisk), a kontinentális csapatokban tekerő Dina Márton (Kometa-Xstra), Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due), Szarka Gergely (Giotti Victoria-Savini Due), Wermeser Zsombor (Team Novák), Rózsa Balázs (Team Novák) és Szentpéteri András (Team Novák), illetve a magyar válogatott hat tagja: Karl Ádám (UC Monaco), Dina Dániel (Epronex-BSS Oil Team), Orosz Gergő (Epronex-BSS Oil Team), lstlstekker Zsolt (Epronex-BSS Oil Team), Szatmáry András (Cube-Csömör) és Palumby Zsombor (SVS Pro Team).
Két korábbi Tour de Hongrie-szakaszgyőztes is ott lesz a mezőnyben, az olasz Matteo Moschetti (Trek-Segafredo) 2018-ban Székesfehérváron, a cseh Alois Kankovsky (Elkov-Kasper) tavaly Hajdúszoboszlón utasította maga mögé ellenfeleit, de lesz a mezőnyben korábbi Giro d’Italia-szakaszgyőztes is, az olasz Andrea Guardini (Giotti-Victoria-Savini Due) személyében.
Egy apró érdekesség, ami a mezőny erősségét illeti: a sportágban mértékadó Procyclingstats statisztikái szerint évről évre nő a viadal színvonala, 2015-ben 3, 2016-ban 5, 2017-ben 18, 2018-ban 34, tavaly 77 pontra értékelte a mezőny minőségét, ezúttal 105 pontot eredményezett számunkra a rajtlista.
Az idei Tour de Hongrie rangidőse a csíkszeredai Team Novák vezetője, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis, Novák Károly Eduárd (vagy ahogyan a sportágban legtöbbször hívják, Ede –, aki július végén ünnepelte a negyvennegyedik születésnapját, s nem mellesleg a Román Kerékpáros Szövetség regnáló elnöke is) – ez sem mindennapi. A legfiatalabb induló a tizenkilenc esztendős Quinn Simmons, akinek tehetségéről már szóltunk, alighanem sokan figyelnek majd rá a mezőnyben is.
Valamennyiük számára különleges lesz az idei verseny, s nemcsak a rendkívül erős mezőny miatt: a koronavírus-járvány különleges szabályokat szült, ezekhez minden résztvevőnek és stábtagnak alkalmazkodnia kell. A csapatbemutatót alább nézheted újra.
A 2020-as Tour de Hongrie rajtlistája:
Címlapfotó: Vanik Zoltán / Tdh.hu