A Francia Körverseny igazgatója, Christian Prudhomme hónapok óta kritikával illeti a résztvevő hatóságokat, amiért lassan egy éve húzódik Chris Froome rendezetlen doppingügye. A jelek szerint, most minden követ megmozgatott, hogy megvédje a Tour de France hírnevét.

Erre lehetősége is van a saját szabályaik szerint. A Le Monde szerint a Tour de France-t szervező A.S.O. egy bizonyos 28-as cikkelyre hivatkozik, ami kimondja, hogy a cégnek joga van kizárni azt a személyt, vagy csapatot az eseményeiről, akik vagy ami veszélybe sodorja az adott esemény jó hírnevét. A cikkely nem először kerül a nyilvánosság elé, 2009-ben Tom Boonent akarták kitiltani a Tourról, de akkor a belga végül tisztázta magát a vádak alól.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi kerekedhet az ügyből, de az A.S.O. e-mailben tudatta a csapattal az említett cikkelyre hivatkozva, hogy Froome nem kívánatos személy a versenyen. A Team Sky azonnal fellebbezett az A.S.O. döntése ellen. Az esetet kedden újratárgyalják, amivel kapcsolatban szerdára várható döntés. A Cyclingnews megkereste a csapatot, akik azt mondták az üggyel kapcsolatban, hogy továbbra is magabiztosan várják a Tour rajtját, hiszen szerintük Froome semmi rosszat nem csinált.

Christopher Froome még a 2017-es Vuelta 18. szakasza után produkált abnormális értékeket egy doppingellenőrzés során. Bár a csapatot a bergeni világbajnokság időfutama előtt értesítették (szeptember 20.), ehhez képest a közvélemény csak 2017. decemberében értesülhetett a fejleményekről.

Ugrik Froome Vuelta-győzelme?

Az eset azóta is nagyjából tisztázatlan körülmények között húzódik. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Froome (és a Sky) meg tudja fizetni azokat az ügyvédeket, amiket a mezőny jelentős része nem, így az ügyvédek csatározása folyik a háttérben. Az elmúlt hónapokban folyamatosan problémákat okoz a késlekedés, hiszen Froome azóta megnyerte a Giro d’Italiát is és címvédésre készül a Tour de France-on is. Mauro Vegni, a Giro versenyigazgatója kijelentette, hogy legyen bármi is az ügy vége, döntsön bárhogy is az UCI, az ő szemükben Froome lesz a verseny győztese.

A Francia Körverseny igazgatója, Chirstian Prudhomme máshogy látja a dolgokat, amire a most kiszivárgott meghallgatás előtt is számtalanszor utalt. Prudhomme szerint borzalmas, hogy a hatóságoknak ennyi idő alatt nem sikerült pontot tenni az ügy végére és a szabályok megváltoztatását sürgeti. Szerinte a jelenlegi helyzet (miszerint, egy engedélyezett szerből vitt be Froome a szervezetébe az engedélyezettnél többet) egyszerűen túl bonyolult a nézők számára. A szabályoknak feketének vagy fehérnek kellene lenniük.

A 2018-as Francia Körverseny július 7-én, szombaton kezdődik egy mezőnyszakasszal. Minden infót megtalálhatsz a Tourról a flowcycle.hu/tour-2018 oldalon.

1 hozzászólás

  1. Nem unják még ezt a hülyeséget. !!!??

    Mindig rászálnak a legjobbra hogy kicsinálják. ?

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet