Ismét egy viszonylag eseménytelen nap a Spanyol Körversenyen, a befutó viszont annál érdekesebb volt. Roglič ismét vörös trikóban.

A szintrajzra ránézve még akár a sprintbefutó sem volt kizárt, ám amikor Sam Bennett már a nap egyetlen kategorizált emelkedőjén is úszóleckéket vett, számítani lehetett arra, hogy ezúttal nem a gyorslábúakról fog szólni a végjáték.

Hirdetés

A szökevényekre ezúttal is a reménytelen önfárasztás feladata hárult, a négyesfogatot 17 kilométerrel a cél előtt érték utol. A táv hátralévő részén azért akadt még két próbálkozó, de végső akciók a cél előtti rövid emelkedőre maradtak. A hegyi trikót viselő Guillaume Martin (Cofidis) bő háromszáz méterrel a cél előtt támadott, de végül ismét a zöld trikós Primož Roglič volt az, akit nem tudott senkit sem lekerülni, így a szlovén már haramdszorra nyer szakaszt a 2020-as Vueltán.

Roglič ismét komoly jóváíráscsomagot gyűjtött be, ráadásul a nyolcadik hely után meg is szakadt a sor, így meg is előzte Carapazt az összetettben. Jelenleg azonos idővel állnak az élen 🙂

A 2020-as Vuelta a Espana 10. szakaszának végeredménye és az összetett állása:


Címlapfotó: Photo Gomez Sport

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet