A szlovén ezúttal nem betlizett, remek időfutammal újra átvette a vezetést az összetettben a kerékpárcserés időfutam után.
A táv első felében még valemyelyest déjà vu érzésünk lehetett, ugyanis Roglič lassabban kezdett, s úgy tűnt, hogy ismét egy fiatal tehetséggel szemben marad alul. Hugh Carthy ugyanis remek időt ment, de a szlovén begombolt a táv második felére és ha csak egy másodperc híján is, de megnyerte a szakaszt. Primož Roglič ezzel negyedik szakaszát nyerte a 2020-as Vueltán. A CCC-s Will Barta lesz ma nagyon szomorú, ugyanis neki múlott egy hajszálon a szakaszgyőzelem
Carthy ettől függetlenül nagyon jó időfutamot ment, az esélyesek közül ő kapta a legkevesebbet Rogličtól, 25 másodpercet. Ebben az összevetésben a vörös trikós Richard Carapaz is limitálta a veszteségeit, 49 másodperccel kapott ki Roglič-tól. Dan Martin már egy perc fölött kapott, ám magához képest az ír is elég erős időt hozott. Nem mondható ez el Enric Masról, aki már 1:43-at kapott, ráadásul a kijelölt zónához képest később cserélt kerékpárt – bár több mint valószínű, hogy mindezt szabályosan tette, ugyanis az autóból adták ki neki a bringát.
Az összetettben tehát Primož Roglič vezet, előnye 39 másodperc Richard Carapaz és és 47 másodperc Hugh Carthy előtt.
A 2020-as Vuelta a Espana 13. szakaszának végeredménye és az összetett állása:
Címlapfotó: Photo Gomez Sport