Tovább folytatódtak az összetett szempontjából eredményt nézve nem fontos szakaszok, amelyeken valójában igen kemény küzdelem folyt.

A két kemény emelkedőt is tartalmazó 16 szakaszon az előző naphoz hasonlóan egy szívós Quick-Stepes szökevénnyel, Rémi Cavagnával kellett megküzdenie a mezőnynek. Cavagna a nap utolsó emelkedőjének meredek részén lépett el szökevénytársaitól és egy darabig ugyan Robert Stannarddal (Mitchelton-Scott) tekert az élen, végül 17 kilométerrel a cél előtt teljesen magára maradt.

Hirdetés

Cagnát csak nagyon nehezen, két kilométerrel a cél előtt érték utol. A célba érkezve Alejandro Valverde (Movistar) indított a leghamarabb, de végül hárman is lekerülték, a dán Magnus Cort lett a győztes, aki idén már leküzdötte a koronavírust is. A második helyen Primož Roglič érkezett, aki így bónuszmásodperceket is gyűjtött, ezzel 45 másodpercre növelte az előnyét az összetettben Richard Carapazzal szemben.

A 2020-as Vuelta a Espana 16. szakaszának végeredménye és az összetett állása:


Címlapfotó: Photo Gomez Sport

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet