Se esőből, se emelkedőből nem volt kevesebb a Vuelta harmadik szakaszán, de még így is futotta két különböző elmenésre a nap folyamán.

A nap első fontos híre Thibaut Pinot kiszállása volt. A francia eddig sem ment jól, a Tour de France-on összeszedett hátfájdalmával küszködött még mindig, így nem volt értelme folytatni.

Hirdetés

Az első szökevénycsoportra elég hálátlan feladat hárult. Végigtempózták a nap meghatározó részét, de 56 kilométerrel a cél előtt befogták őket. Nem sokkal később egy újabb ötfős csoport lépett el, aki közül Jesus Ezquerra (Burgos-BH) némileg furcsa módon hamar visszacsorgott inkább a mezőnybe. Talán ő tette jól, mert a többieket is utolérték 7,2 kilométerrel a cél előtt.

Négy kilométerrel a cél előtt Chavesnek akadtak gondjai a kerékpárjával, de ekkor már javában húzta a sort elöl az Ineos, így a Mitchelton-Scott versenyzője csapattársai segítségével sem tudott felzárkózni az élcsoprotra. Az utolsó kilométereken sorozatosak voltak a támadások, de csak sprintből lehetett ma szakaszt nyerni. A legjobbkor Dan Marint indított, az ír hosszú nyitását senki nem tudta lekerülni. Az összetett legfontosabb emberei nagyjából egy csoportban érkeztek, így Primož Roglič megőrizte a vörös trikót.

A 2020-as Vuelta a Espana 3. szakaszának végeredménye és az összetett állása:


Címlapfotó: Presse sport

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet