Az eddigi legnagyobb erőpróba várt vasárnap a Vuelta mezőnyére, egy rövid, de kegyetlen szakasz képében. Az esélyesek és csapataik nagyszerű versenyt csináltak, az időjárás azonban közbeszólt, a szakasz végén pedig egy meglepetésgyőztes örülhetett.

Hirdetés

A szombati etapon nem véletlenül döntöttek úgy az esélyesek csapatai, hogy pihenősebbre veszik a figurát, hiszen vasárnap talán az egész verseny legnehezebb szakasza várt a versenyzőkre. A mindössze 95 kilométer hosszú útvonal 5 komoly emelkedőt (köztük a legendás Gallinat) és egy rövid murvás szakaszt is tartalmazott. Várható volt, hogy a pihenőnap előtt a hegyeket favorizáló esélyesek megpróbálnak majd időt hozni az időfutam nagy esélyesének számító Primoz Roglicon (Jumbo-Visma).

Mivel a szakasz rögtön a Col d’Ordino emelkedőjével (8,9km 5,8%) indult, az etap elejétől agresszív és taktikus versenyzést láthattunk. Hamar kialakult egy komoly elmenés, közel 40 fővel. Minden esélyes csapta küldött előre komoly segítőt a szökésbe, aminek tagja volt többek közt Wout Poels (Ineos) és Sergio Higuita (Education First) is.

Mivel az igazán jó hegyimenők többsége a nap szökésében tekert, az esélyesek csoportja a nap második emelkedőjén, a Gallinán (12,1km, 8,4%) igencsak megfogyatkozott. Hátul a Movistar és az Astana diktálta a tempót, az elmenés előnye folyamatosan csökkent, a piros trikót tegnapi szökésével felvevő Nicolas Edet (Cofidis) pedig leszakadt. Szintén hátrányba került Esteban Chaves (Mitchelton-Scott) aki technikai probléma miatt maradt le.

A lejtmenetben valamelyest összerázódott az esélyesek csoportja, a támadások viszont a vártnál valamivel hamarabb megkezdődtek. Először Miguel Angel Lopez (Astana) indult meg, elsőre még a legtöbb esélyes átvette a támadását, másodjára azonban mindenkit leszakított. Mögötte nem alakult ki együttműködés, a Movistar két versenyzője, Nairo Quintana és Alejandro Valverde felváltva lószolták Roglicot.

A kolumbiai versenyző sorra érte utol szökésbe küldött segítőit, akik komoly tempót mentek neki. Előnye nagyjából 40 másodperc lehetett, amikor hatalmas felhőszakadás csapott le a mezőnyre, ami rövidesen jégesővé fokozódott. A közvetítés képátvitele megadta magát, így nem láttuk, ahogy a Movistar párosa és Tadej Pogacar (UAE Emirates) otthagyta Roglicot és felért Lopez csoportjára.

Quintana és Pogacar ezt a sort is betámadta, majd a szlovén otthagyta a kolumbiait is. A Movistar ugyan megállította az utolsó elől maradt szökevényt, Solert is, hogy Quintananak segítsen, de ez sem számított, a mindössze 20 éves versenyző hatalmas sikert aratva megnyerte a szakaszt. Quintana érkezett a második helyen, a harmadik pedig a saját tempóban feltámadó Roglic lett. Lopez a képkiesés alatt bukásba keveredett, megrogyott és végül közel 40 másodpercet kapott az esélyesektől.

Az összetett vezetést Quintana vette át, előnye azonban csak 6 másodperc Rogliccal szemben. Mivel a hétfői pihenőnapot követően kedden időfutam következik, valószínű hogy a következő szakasz után már a szlovén esélyesen lesz a piros trikó.

A 2019-es Vuelta a Espana 9. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Címlapfotó: Unipublic / Photogomez Sport


Kövesd velünk a 2019-es Vuelta a Espana történéseit! Mindent megtudhatsz a versenyről a flowcycle.hu/vuelta-2019 oldalon!

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet