Izgalmas volt a végjáték, de mégis csak Froome-on a vörös trikó. Ki fogja levenni róla?

Hirdetés

A Vuelta mezőnye a harmadik napon máris a hegyekbe látogatott. Androrra fővárosáig három komoly ezer méter feletti hegyet is meg kellett mászniuk. Szökésre Thomas De Gendt (Lotto Soudal), Fabricio Ferrari (Caja Rural-Seguros RGA), Anthony Turgis (Cofidis), Davide Villella (Cannondale-Drapac), Axel Domont (AG2R La Mondiale), Alexandre Geniez (AG2R La Mondiale) és Fernando Orjuela (Manzana Postobon). Három-négy percre el is léptek, de az ő megmozdulásaiknál akadt érdekesebb is a mai napon.

Például Rui Costa és UAE Team emirateses csapattársai gondoltak egy nagyot és 35 kilométerrel a cél előtt megléptek. Atapuma a lelkét kihajtotta, de hátul a Sky csapata olyan tempót diktált, hogy öt kilométer alatt bedarálta a próbálkozást. Ez a tempó már az egyesek által sötét lónak tartott Bob Jungels-nek sem esett jól (Quick-Step Floors) és leszakadt a mezőnyről.

Némileg érthetetlen módon Atapumáékat nem különösebben izgatta, hogy utolérték őket és az utolsó előtti lejtmenetben diktálták elöl a tempót. A veszélyes gurulás végén az utolsó hegyen brutális tempóval indultak meg a maradék skyos segítők, Contador és Barguil azonnal le is szakadtak, jelezve, hogy ők ezen a versenyen maximum szakaszgyőzelmekben reménykedhetnek.

Froome ezúttal nem akarta a véletlenre bízni és már nyolc kilométerrel a cél előtt támadott az Alto de la Comella hegyen. A támadásra csupán Esteban Chaves (Orica-Scott) tudott először felugrani, de a lejtmenetben felért Froome és Bardet is, majd az utolsó kilométeren egy kisebb csoport Nibalival, Roche-csal, Van Garderennel és Pozovivóval.

Nibali az utolsó ötszáz méteren izomból ellépett a többiektől és magabiztosan nyerte meg a szakaszt. A Bahrain-Merida versenyzőjének szakaszgyőzelme igazi mestermunka, hiszen egy támadásra sem ugrott a hegyeken, csupán a saját tempójában hajtott. Nibali az elmúlt években gyakran versenyez így, érdekes lesz figyelni, hogy mire lehet majd elég ez a defenzív de mégis agresszív stílus az elszámolásnál.

Christopher Froome átvette a vezetést az összetettben, de egyelőre a legnagyobb esélyesek mind egy percen belül vannak. A mai napon a Yates-testvérek bő húsz másodpercet veszítettek, míg Zakarin szűk egy percet bukott. Még több veszteséget szenvedett el Kruijswijk, Keldermann és Contador is, akik már vélhetően kevésbé lehetnek tényezők az összetettben.

A 2017-es Vuelta 3. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet