Már megint letaglózó volt a vörös trikós fölénye, így lassan a többiek nem ellene fognak összefogni, hanem rögtön egymás ellen, a dobogóért.

Hirdetés

Markel Irizar (Trek-Segafredo), Marc Soler (Movistar), Marco Haller (Katusha-Alpecin), Bert-Jan Lindeman (LottoNL-Jumbo), Tobias Ludvigsson (FDJ), Anthony Turgis (Cofidis), Luis Mas, Diego Rubio (Caja Rural-Seguros RGA), Conor Dunne (Aqua Blue Sport) és Ricardo Vilela (Manzana Postobon) alkotta a kilencedik szakaszon a szökést, de mindenki a nap utolsó hegyére tartogatta az erejét. Az Alto de Puig Llorenca bő négyszáz méteres magassága nem tűnhet komolynak, azonban az emelkedő tartalmazott 21%-os részeket is.

Elsőként Romain Bardet (Agr2) próbálkozott az addigra minden szökevény befogó mezőnyből. Vele ment Carapaz a Movistarból, aki később ott is hagyta a franciát. A különbség apró volt, a Sky Moscon segítségével kontrollált, hiszen a célban bónusz másodperceket osztogattak. Bardet még azért egyszer rápróbált az elmenésre, miután utolérték, de végül nem volt elég az ereje és ismét befogták. Ami ezek után következet, az viszont minden talpon maradt hegyimenőnek demoralizáló volt.

Chris Froome elől 1000 méterrel a cél előtt állt ki a csapattársa. Ekkor De la Cruz (Quick-Step Floors) állt az élre, de 500 méterrel a cél előtt következett a kegyelemdöfés. Froome ülve indult el, Contador pedig néhány másodperc után saját kardjába dőlve szakadt le róla, ahogy szinte mindenki más is. Esteban Chaves (Orica Scott) és Michael Woods megpróbáltak ugyan utánaeredni a vörös trikósnak, de nem jártak teljes sikerrel. Froome magabiztosan nyerte a szakaszt, és habár nem alakított ki nagy különbséget a többiekhez képest, elegendő fegyvertény az első pihenőnap előtt, hogy minden vetélytársának kiosztogatta a másodperceket. Chaves már 36 másodpercre van tőle, Roche hátránya pedig már több mint egy perc az összetettben. Ebből még három-öt perc is lehet, ha az időfutamot nézzük…

A 2017-es Vuelta a Espana 9. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet