Hiányzik egy kerekem – mondták nem egyszer újdonsült szomszédaim. Nem egy, hanem kettő – válaszoltam kissé csipkelődve, de nem udvariatlanul, hiszen ők voltak itt előbb, tudják, mit beszélnek és ezt tiszteletben kell tartani. Szomszédaim szinte mindannyian főleg autóval járnak, ezért nekik két kerékkel valóban több van és úgy vélik, autó nélkül nem lehet boldogulni errefelé, a földi paradicsomban. Dehogynem!

Hirdetés

Férjemmel négy éve költöztünk ki Budapest belvárosából zártkert övezetbe bringával, egy szőlőhegy tetején álló kecóba. A házban nincs vezetékes víz és a tervek szerint a közeljövőben nem is lesz, mert a településfejlesztések a falu központjára fókuszálnak és szeretnék, ha a szőlőhegy zöld maradna.

Mindketten panelben nőttünk fel. Átlagos életet éltünk, sosem voltak különösebb igényeink, de mindig is zöld környezetről álmodoztunk. Arra magunk sem gondoltunk, hogy csapvíz nélkül, ilyen szerény körülmények között is boldogulunk majd. Kétkerekűként az abszolút zöldövezetben egészséges életet élhetünk, a nehézségekre pedig végtelen számú alternatív megoldás áll a rendelkezésünkre!

Egyre többen tolják el a biciklit

Miközben az említett életmódváltás lassan a hétköznapjaink részévé válik, a főváros túlhajszolt fiataljai sorra költöznek ki a városokból. A szerencsések még időben váltanak életmódot, míg másokat pánikroham ébreszt rá a szükséges lépésre. Az autótulajdonosoknak látszólag könnyebb dolguk van, de a bringások (és a gyalogosok) gondolatait megpecsételi a tény, hogy vidéken nincs meg minden kényelmi szolgáltatás, ami a belvárosban.

Pedig bringával óriásit lehet spórolni mind a közlekedés költségein, mind pedig a tömeg, a dugók, stb. okozta idegességeken, nem is beszélve a környezetvédelemről! Ma már egyes vonalakon a kerékpár vonattal történő szállítása is egész kényelmes, de egyébként a bicikli és az autó nem feltétlenül zárják ki egymást!

Valójában éppen a túlszolgáltatások generálják bennünk a stresszt, ami elől az erdőkbe menekülünk lecsillapodni.

Akin már az erdőlátogatás sem tud segíteni, vidékre költözik. A kertes házban világossá vált, mik az igazi értékek és megtanultuk, hogy a találékonyság az egyik legértékesebb dolog a világon. Valami azt súgja, hogy a mutánsbringásoknak ezt nem kell megmagyarázni! 😉

Magad urának lenni és megbirkózni a nehézségekkel

Vidéken sokkal függetlenebbül élhet az ember, de ennek az az ára, hogy soha meg nem tapasztalt nehézségekkel kell nap mint nap megbirkóznunk. Ilyen többek között az utazás. Mi otthonról dolgozunk, ami nagyban megkönnyíti a dolgunkat, de az élelmiszer-vásárlás a városi életmódunkhoz képest több kilométeres kerékpárutat jelent. Ez nem jelent gondot, ha az időjárás kegyes hozzánk, de ilyen életmód mellett a nincs kedvem fogalma nagyjából ismeretlenné vált számunkra, hiszen ha enni akarunk, akkor tenni kell érte és tekerni kell.

Csupán néhány üzlet van a faluban, de egyik sem akkora, hogy órákig a haszontalan termékválogatás emésztené fel a drága szabadidőnket. Mindent magunknak kell megoldani: bútorokat barkácsolunk, kenyeret sütünk, minden egyéb vásárfiát biciklivel tolunk fel a hegyre, vagy házhozszállíttatunk.

A csináld magad bútoraink készítése újrahasznosításra tanít és örömöt okoz – mind a készítés, mind pedig az eredmény. A környék felfedezése, a távoli vásárlási lehetőségek mozgásra ösztönöznek, amik szintén feldobják az ember kedvét. Hol a virágzás, hol a madarak vonulása, hol pedig az újabb és újabb titkos ösvények csavarják el a fejünket és csábítanak ki a természetbe. Az átlaghoz képest szerényen élünk, de nem panaszkodunk, hiszen a mozgás egészséges, a madárcsicsergés pedig megfizethetetlen!

Minden csak elszántság és alkalmazkodás kérdése

Egy szép napon megpakoltuk a biciklit és felraktuk a vonatra. A célállomáson leszálltunk és letekertük a fennmaradó öt kilométert a házig. Ezután már csak a kutyánkért mentünk vissza Pestre és egy újabb adag cuccért, ami még elfért a hátizsákunkban. Később hoztunk még el ezt-azt biciklivel, ami elfért egy hátizsákban, de költözés a szó klasszikus értelmében nem történt.

Semmihez sem fogható felszabadult érzés megszabadulni azoktól a háztartási gépektől és tárgyaktól, melyeknek a meghibásodásától való félelem megmérgezte a mindennapjainkat. Erre csak kívülről nézve jön rá az ember, amíg benne él, nem ismeri fel a problémák gyökerét. Bár a tömegközlekedést már évek óta hanyagoltuk, vidéken 98%-ban saját lábunkon, de inkább saját kerekeinken közlekedünk, mindezt virágzó gyümölcsfák között és egy csordogáló patak mellett.

Közszolgáltatások híján a fizetnivalóink kevesebbek lettek, így ezeket a hiányosságokat nem drámaként, mindinkább megoldatlan feladatként éljük meg. Itt végre fellélegezhetünk egy kicsit a csekkek szökőárjából és a nyugodt környezetben jut időnk gondolkodni a megoldásokon.

A vidékre költözés sokkal egyszerűbb azoknak, akiknek van autójuk, pláne költöztetőcég segítségével, de mi próbálunk olyan életet élni, amiben első, hogy jól érezzük magunkat. Ehhez nincs szükségünk sem halmozásra, sem ragaszkodásra a tárgyainkhoz. Egyetlen dologhoz ragaszkodunk: a közös élményekhez. Egy utazás, vagy az új élet kezdete a vele járó rengeteg új helyzettel és a különböző megoldásért kiáltó problémákkal sokkal nagyobb örömöt okoz, mint egy hatalmas televízió, vagy bármilyen drága holmi. Egy Széchenyi Istvántól származó idézet szerint:

Azokból a kövekből, melyeket utunkba gördítenek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk!

Ugyanezt teszi mindenki, aki problémát, de legalábbis feladatokat old meg saját céljainak elérése érdekében. Ezt teszik a mutánsbringások is (…azért a kádból készült biciklit kikérjük magunknak! :D) és ezt tettük mi is, amikor kiköltöztünk a zártkertbe.

Nincsen az a probléma, amit a megfelelő hozzáállással ne lehetne megoldani. Amikor átugrod az akadályokat, a saját lépcsődet építed (kerékpáros tolósínnel természetesen).

Szóval van még itt valaki, akinek hiányzik egy-két kereke? 😉

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet