Hirdetés

Brutális bukás a Lengyel Körön, Jakobsen kómában

Horrorisztikus bukást hozott a Lengyel Körverseny első szakasza. Dylan Groenewegen és Fabio Jakobsen csatáztak a győzelemért, a végeredményt viszont egyikük sem fogja kitenni a kirakatba.

Groenewegen úgy tűnik 2020-ban is jó formában van, hiszen magabiztos előnnyel készült megnyerni a Tour de Pologne első szakaszát. a Jumbo Visma sprintere azonban fatális hibát követett el, durván irányt változtatott az utolsó méterekben, így a korlátra kente Jakobsent. A holland országúti bajnok iszonyatosat esett, bringája és a szanaszét repülő korlátok magával sodortak több másik versenyzőt is.

A pódiumceremóniát végül nem tartották meg, de a szervezők Jakobsent hirdették ki győztesnek, Groenewegent pedig kizárták az egész versenyből, 500 eurós pénzbüntetést kapott és további komoly retorziókra számíthat. Jakobsen életveszélyes sérüléseket szenvedett, rengeteg vért vesztett, átszakadt a szájpadlása és egyéb módon is sérültek a légútjai.

A pontos diagnózissal még várnak az orvosok, mivel a versenyzőt mesterséges kómában tartják, de a röntgenvizsgálatok több feji és mellkasi sérülést állapítottak meg. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy valószínűleg Jakobsennek nem sérült az agya és a gerince is épen maradt. A holland versenyzőre ma és a következő napokban több műtét is vár. A hírek szerint balesetben súlyosan megsérült egy fotós is, aki szintén kómában van. Marc Sarreau (FDJ) vállsérülés miatt szintén kiszállt a versenyből. Friss: nem egy fotós, hanem egy útbiztosító sérült meg súlyosan. A versenyigazgató, Czeslaw Lang szerint a biztosító fejsérülést szenvedett, de állapota stabil.

Hirdetés

Nincsenek hozzászólások

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet

Exit mobile version